Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

sokat változtak azóta, hogy Szt Benedek — elsősorban a VI. századi Montecassino viszonyait tartva szem előtt — megírta reguláját. Szt Benedek zárt, önellátásra berendezkedett s a világtól szinte teljesen elkülönült kolostori közösség számára írta meg rendszabályát. Annak elvein többszörös módosítást eszközölt Szt Gergely pápa, amikor hithirdető munkára alkalmazta a szer­zeteseket. Ám az angol-szász kolostorok az egyházi és a kultu­rális élet megszervezése és irányítása révén a társadalmi és gaz­dasági életben is fontos, kiemelkedő helyzetbe jutottak. Hasonló lett a fejlődés iránya a frank birodalomban és részben Itáliában is. A Merovingok s még inkább a Karolingok korában a mind­inkább erősödő, majd kizárólagossá váló bencés szerzetesség nemcsak kulturális, hanem gazdasági szempontból is vezető sze­repet nyert, és szoros kapcsolatba került a világgal. A kolostorokat elsősorban ugyan az uralkodók és az alapítók, de aztán magánosok is sok és nagy birtokadományban részesí­tették. Az előbbiek ezáltal földi és túlvilági boldogulásukhoz igyekeztek hasznos támogatókat találni bennük, az utóbbiak pe­dig sokszor a hatalmasokkal szemben kerestek védelmet és biz­tonságot a pásztorbot árnyékában s ezért adták magukat és tu­lajdonukat (se, sua) az apát joghatósága alá. Mások, főleg ma­gányos öregek és betegek tisztességes megélhetésüket kívánták biztosítani s annak ellenértékeként haláluk után a kolostor örö­költe javaikat. Sokan lelkük váltságáért (pro mercede animae, pro remedio salutis animae) s a szerzetesek imádságáért tettek nagy adományokat az apátságok, illetőleg azok védőszentjei ja­vára. Ily módon a karoling-kor viszonylag kevés, de népes apátsága jó anyagi viszonyok közé került. Egyesek a püspökségekkel ver­senyeztek s országos vonatkozásban is jelentős latifundiumokkal rendelkeztek — azzal a hátránnyal, hogy azok nem alkottak ösz­szefüggő egészet, hanem az országban s nem egyszer külföldön is szétszórt birtoktestekből álltak. A leggazdagabb apátságok közül Bobbio és Fulda állítólag 15 000, a párizsi St Germain 6600, a fontennellei St Wandrille 4260, a belga St Bertin kb. 3600 telekkel rendelkezett. Itáliában a longobard királyok főleg Bobbiót és Farfát, Nagy Károly pedig Montecassinót és a vol­turnusi Szt Vince-apátságot gazdagította. Az olasz apátságok ál­talában mégis jóval szerényebb keretek közt gazdálkodtak, mint az északiak. így Montecassino birtokáliományát, a „Terra Sancti Benedicti"-t St Bertinével vehetjük azonosnak, a volturnusi „Terra Sancti Vincentii"-t pedig annak felével. 102

Next

/
Oldalképek
Tartalom