Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

30 IGEHIRDETÉS meg a katolikus igazságoknak egyszerű előadásával, és vitába ne bocsátkozzanak.

1 Hogy mennyire az egyetemes Egyház szellemében intézkedtek az említett zsinatok, azt szépen bizonyítja az a körülmény, hogy a 17. sz. első feléből származó s a szentbeszéd tárgyára és kidolgozására vonatkozó belga főpásztori utasítások teljesen megegyeznek velük.

2 A hitszónokok előzetes vizsgájára nézve is átvette a magyar egyház a Tridentinum határozatát.

3 A magyar katolikus egyházi szónoklat fellendülésére a protestantizmusnak szinte versenyre kihívó fellépésén kívül főként két tényező volt döntő hatással: a trienti szellemből fakadóan az egyházi ékesszólásnak fokozott mérvű felkarolása a papképzésben és Pázmány Péter működése. Pázmány korában mindkét tényező tetterős akarásban eggyé olvad, s a szerzetes papságnak közreműködésétől kísérve — mert a 17. sz. első felében a világi papság hitszónoklati működése csekély számánál és kellő képzettségének hiányánál fogva még nem nagy — megteremti a magyar szentbeszédnek aranykorát. Megszületik nálunk a prédikáció tökéletes formája, amely a következő századokban egészen napjainkig mintául szolgál.

4 Az igehirdetésnek ez a nagyszerű lendülete a 17. századból a 18.-ba is átnyűlik, s elmondhatjuk, hogy egy korszak sem volt oly gazdag buzgó és rátermett szónokokban, mint a Pázmánytól II. Józsefig terjedő. A 18. sz. szentbeszéde azonban nyelvben hanyatlást mutat.

6 Veit összefoglaló egyháztörténetében a 18. sz. második felében Németország püspökeinél fellépő „egyházi felvilágosodást

u az eddigi túlnyomóan elítélő állásponttal szemben védelmébe veszi, s a mi tárgyunkat érintően többek közt megállapítja, hogy az egyházi felvilágosodásnak képviselői a katolikus Németországban különös gonddal törekedtek a lelkipásztorkodás kiépítésére, s ez a szempont sok, amúgy látszólag csak tiszta újítási kedvtelésből származó rendelkezésüket megérteti. Ez a szellem szorította rá a lelkészeket, hogy az egyházi hatóság kívánságára beszédeiket beküldjék, továbbá évente ugyanezt tegyék az anyakönyvi kivonatokkal, és plébániai krónikát vezessenek. Ezáltal a lelkészek jobban együtt éltek parókiájukkal.

6 Ennek a törekvésnek teljesen hasonló megnyilvánulásait a mi püspökeinknél is megtaláljuk. Gr. Forgách Pál váradi püspök elsősorban a székesegyházi, de az egész egyházmegyei istentiszteletre, illetve lelkészi teendőkre nézve is pontos szabályokat állapított meg. A plébánosoktól megkívánta, hogy 1 Péterffy i. m. II. 361, 358. 2 Pasture i. m. 225—27. 3 Péterffy i. m. II. 358. (1638-i nagyszomb. zsinat.) — A plébánosi, bennfoglaltan tehát a hitszónoki vizsga anyagáról bő tájékoztatást ad egy a 17. sz. első feléből való kézirat. L. Mihalovicsnál i. m. II. 26—28. 4 V. ö. Rézbányay, Az egyházi szónoklat egyetemes története. I. Esztergom, 1904. 175—176. — Mihalovics i. m. II. 31—40, 3. 6 Mihalovics i. m. II. 42. és Rézbányay i. m. I. 173, 196—97. e Veit, Die Kirche im Zeitalter des Individualismus, I. HSlfte: 1648—1800. Freiburg i. Br. 1931. 275. skv, különösen 292.