Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
van rá gondja, hogy otthon és idegenben tanuló kispapjai egyaránt a legtisztább könyveket és a józan tanítású szerzőket használják. Felelet, 1821. aug. 11. Megengedik a négyévenkinti vizitáció!, de személyesen végezze. [Egy ide betett cédulán:] Mivel a Kongregáció nem engedheti meg egyszersmindenkorra a négyévenkinti vízitációt, ezért a feleletet mindaddig a titkárságon kell tartani, amíg Őszentsége a szükséges fölhatalmazást meg nem adta. Szatmár, 1835. márc. 22. Hám János püspök jelentése. Székfoglalása óta 5 az e. m. legnagyobb részét már megvizitálta. A pkség alapításakor még 1,000 r, kat. sem volt Szatmáron, A sz, e.-at, mivel szűknek és nagyon egyszerűnek találta, bővíttette, két toronnyal látta el stb. Az építkezés még nem fejeződött be. Szándéka 7 oltárral ellátni, ezekből négy mellékoltár már több mint félig készen van, két mell. oltár és főoltár ez évben készülnek el. A piaristák nagykárolyi kollégiuma és a ferencesek kaplonyi konventje az 1829-i gyakrabbi földrengések, de főként a multévi okt, 15-i borzasztó földrengés következtében annyira megrongálódtak, hogy a nagykárolyi kollégium felső emeletét le kellett bontani, a kaplonyi konventet pedig nagyon régi templomával együtt teljesen le kellett rombolni; mindkettő a gr. Károlyi-család bőkezűségéből fog újjáépülni. Az előző jelentésben említett szerzetesházakhoz járul a szatmári irgalmasoké, amely most épül. Jótevői közül Vécsey Miklós br. főispánt emeli ki. Addig is az irgalmasok, egy páter és három fráter, az újonnan fölépített városi kórházban foglalkoznak betegápolással. A plébániák száma 75, az utolsó jelentés óta kettő a gyarapodás; újak fölállításáról a pk. most tárgyal, A többi adatra nézve a névtárra utal, amely szt, a kat, száma 80,926-ra emelkedett. Az e. m.-ét a nagybányai és máramarosszigeti kerület kivételével egészen megvizitálta, a hátralévőben az orsz. gyűlés megakadályozta, Vizitációkor egyéb ténykedések mellett minden parókián bérmált, továbbá a sz. e.-ban két pündkösdkor, Nagybányán egy pünkösdkor. A kanonokok a szokott időben elvégzik a kánoni hórákat s tudomása szt. a többi pap is, A tanárok a gimn.ban, a fii, és teol. tanfolyamon józan tant hirdetnek s az ifjúságot vallásosan nevelik. A főesperesek és esperesek az erkölcs ellen vétő papokat a pknek jelenteni kötelesek. Papi ruhát, collarét és övet viselnek, valamint hajkoronát, amit nemcsak a pk., hanem a nép is megkíván. A papok erkölcsei általában jóknak mondhatók, a meg nem felelőket már a szem.-ból eltávolítják, a kihelyezett fiatalokra őrködnek. A pk, vizitáció alkalmával tapasztalta, hogy bár papsága igen gyengén van javadalmazva, mégis tisztán öltözködik s a házi körülményei közepette is rendes, úgy-