Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

hogy a papi szerénység és a testületi szellem mindenütt kiemel­kedik. A szerzetesek tanítással és lelkipásztorkodással foglalkoznak. A piaristák Nagykárolyban a legnépesebb parókiát vezetik és a gimn. 6 osztályában tanítanak. Ugyanezt teszik a szigetiek. A nagybányai minorita konvent látja el egyúttal a giródtótfalvi plé­bániát. Kaplonyban a ferenceseké a parókia, a nagyszőllösi rezi­dencia atyái pedig a szomszédos plébániákon s szükség esetén a pktől küldve bárhol segítenek a plébánosoknak. Az irgalmasok a múlt év július l-e óta ideiglenes helyükön a betegeknek szolgálnak, úgyhogy még a más hitüektől is becsülést érdemelnek. Az egész e. m. szerzetesei ellen nincs pknek panasza, szabályaikat pontosan megtartják. Kispapjainak száma 23, közülük kettő a Pázmáneumban, kettő a pesti Központiban tanul. A szem.-ban rendszerint 6 évet töltenek el, kettőt filozófiával, négyet teológiával; de közben egye­seket, kik erkölcseikkel és előmenetelükkel kitűnnek, a filozófiá­ból, sőt a teológiából is felvesznek, úgyhogy a világban végzett osztályaiknak megfelelően kevesebb ideig maradnak a szem.-ban, azonban a rendek fölvétele előtt valamennyien hivatásukra nézve szigorú próbán mennek át. A teol. hallgatói a konventmisén minden­nap jelen vannak és ministrálnak, vasár- és ünnepnap segédkez­nek. Kéthetenként, adventben és nagyböjtben minden vasárnap gyónnak és áldoznak. Lelkigyakorlatot évente háromszor végez­nek: az iskolaév elején: októberben, december végén s a nagyhét első 3 napján a spirituális vezetése alatt. A pk, évente többször meglátogatja őket, vizsgáikon is meg szokott jelenni s a papi élet­re buzdítja őket. Alapítványukból látja el őket ; ehhez, mivel nem elégséges, a Helytartótanács évente mindig hozzájárulást ad. Ha az unitus bazilita protohegumenus a szem. filozófiai tanfolyamá­ra klerikusokat küld, az ellátásért mérsékelt díjat fizetnek s ugyan­oly élelmet, ruhát stb. kapnak, mint a többi kispap. Ugyanazon szabályoknak vannak alávetve s itt tartózkodásuk alatt a római ritust követik. Minden nagyobb rend előtt külön vizsga és külön lelkigyakorlat van. Az áld. papság előtt lelkipásztorkodás-, dogma­tika-, erkölcstan- és kánonjogból vizsgáznak, a pki joghatósággal és a haldoklóknak föladandó teljesbúcsús áldással ruházza fel őket a pk. s káplánoknak küldi őket. Annyi a jelentkező a papi pályára, hogy belőlük a legbőségesebben lehet választani, úgy­hogy ez az e. m. nemcsak a szükséges mértékben van ellátva papokkal, hanem bővelkedik bennük, A falusi nép erkölcsei eléggé jók, A pk, tapasztalata szt. különösképen a svábok buzgó hívei a kat. vallásnak. Néhányan engednek ugyan az ivásnak és lerészegedve más bűnökbe is bele­esnek, de minthogy legtöbbször keveretlenül laknak, a lelkipásztorok könnyebben tudják őket a jó útra visszavezetni. A magyarok és szlávok főként másvallásúakkal keverten élnek s ezektől a bűnö­ket is könnyeben elsajátítják, Másvallásúakkal összeházasodnak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom