Héjja Julianna Erika: Szép kötések nemes bőrben. Békés megye könyvkötészetének történetéből - Múltidéző mozaikok Békés megye történetéből 4. (Gyula, 2011)

CÉHEK, MESTEREK, LEGÉNYEK

Az önálló könyvkötőcéhek a XVII-XVIII. század fordulójától a nagyobb városokban alakultak meg, ahol általában három-öt mester dolgozott. A kisebb településeken élő könyvkötők vagy beléptek egy ilyen nagy, önálló céhbe és annak ún. filiálisai lettek, vagy lakóhelyük valamely vegyes, dletve óriás céhének a tagjaivá váltak. Debrecenben 1705-ben öt, száz év múlva, 1810-ben már 11 compactorról szólnak a források. A céh működési ideje alatt összesen 86 mester dolgozott a városban, s 192 inast szegődtettek. A 86 mester közül 62 működött a cívis városban, a fennmaradó 24 személy a környező településekre rajzott ki. A Békés megyében működő könyvkötők sorából 1800-1861 között a békési Végh család öt tagja, 1863-ban pedig az orosházi id. Hering József lett a debreceni céh filialista mestere.

A könyvkötők szakmai képzése céhes keretek között, más iparágakhoz mérten az átlagosnál magasabb szintű követelmények mellett történt. A 14-16 éves inast szegődtető és szabadító pénz lefizetése ellenében fogadták meg, két hét próbaidő után véglegesítették. Elengedhetetlen volt — a könyvtábla és a gerinc feliratozása, az ívek összerendezése miatt - az írni-olvasni tudás, s előnyös volt a magyar mellett a német, esetleg a latin nyelv ismerete, a megfelelő kézügyesség és technikai felkészültség. A jó ízlésű, kvalitásos mesternek precizitásra, jó forma- és arányérzékre, bizonyos fokú rajzkészségre, sőt művészi ismeretekre is szüksége volt. A tanulóidő céhenként négy-hat év között váltakozott, de egy részét pénzzel megválthatták. Az inas minden, nála korban és rangban idősebb személynek engedelmességgel tartozott. 1833-ban Sopronban bevezették, hogy szabadulása előtt az

5