Héjja Julianna Erika: Szép kötések nemes bőrben. Békés megye könyvkötészetének történetéből - Múltidéző mozaikok Békés megye történetéből 4. (Gyula, 2011)

Az írásbeliség századokon át az egyházhoz, a főpapokhoz, szerzetesrendi kolostorokhoz, utóbb az egyetemi központokhoz kötődött. Eleink kezdetben igen kevés könyvvel rendelkeztek, jórészt nagy becsben tartott, kalligrafikus kézírással sokszorosított, miniatúrákkal díszített liturgikus misekönyvekkel, szerkönyvekkel. A könyv megbecsültségét a díszes kötéssel is kifejezésre juttatták: a kötést arany, ezüst lemezekkel borították, drágakövekkel, gyöngyökkel, zománccal, elefántcsont faragással díszítették. Mivel a fóliánsok állványokon leláncolva feküdtek, a gerinc dísztelen maradt, a nehéz veretek pedig megakadályozták az értékes kötetek eltulajdonítását. A XV század második felének magával ragadó könyvkötészeti alkotásai a Hunyadi Mátyás számára készített, selyembe, bársonyba, bőrbe kötött, aranyozott corvina kódexek voltak.

A középkor súlyos, veretes köteteit a XV-XVI. századtól új technika szorította ki. A díszítéseket ezt követően vésték, fémveréssel domborították (trébelték) vagy bélyeget nyomtak a fedélbe, a régi gazdag fémbevonatok közül legfeljebb a könyvsarok védelmére szolgáló vasalás, a kopástól óvó kiálló ércgomb és a zárócsat élt tovább. A könyvkötők díszítőmotívumot a legkülönbözőbb kézművesek (építőmesterek, ötvösök, páncélkészítők, bútorművesek, szabók) használatára szánt metszet- és mintalapgyűjteményekből választhattak. A magyar könyvkötőmesterek műhelyeiben megszületett a legyeződíszes kolozsvári kötés, a színes debreceni pergamenkötés és Nagyszombaton is önálló könyvkö- tésstílus alakult ki.

A könyvnyomtatás elterjedése és a céhek létrejötte nagyban hozzájárult a könyvkötés iparszerű foglalkozássá válásához. Az első mesterek megjelenéséig külföldről hozatták be a bekötött, kész könyveket vagy írástudó papok, jegyzők,