Erdész Ádám - Kovács Tamás: A holokauszt Békés megyei történeteiből (Gyula, 2014)
Erdész Adám: Gyermekkor a holokauszt idején
ablakából nézte, vajon feltűnik-e valaki csillaggal a mellén. Délután egy zsidó tanítót pillantott meg először, azután maga is kimerészkedett. Első útján elforduló fejeket, zavart mosolyokat, illetve teljes érdektelenséget tapasztalt. A következő reakció a dac volt. Egy felsős gimnazista fiú reakcióit az érzelmek és a racionalitás keveredése határozta meg. A kisebbekét főként az érzelmek. Urbancsok Zsolt makói adatközlőinek egyike — Lantos Péter neves agykutató - 1944-ben ötéves kisfiú volt, s így idézte a csillag feltűzésének pillanatát: „Féltem, hogy csak a mi családunk lesz megjelölve a csillaggal, de hamarosan láttam, hogy mások is viselik, és ez egy kicsit több önbizalmat adott.”23 Tragikus pillanat volt az otthon elhagyása, de a kiköltözést megelőzte a leltározó idegenek megjelenése. A tehetős Szegő doktor házában napokig dolgozott a két összeíró biztos, egyikőjük az egyik helybeli protestáns lelkész fia volt. A tizenöt éves fiúnak a leltározás egyik epizódja jelentette az első nagy megrendülést. „Amikor a diófa ebédlőbútor tálalóasztalának fiókját nyitották ki, és számolni kezdték a csillagszórókat, kidobálták a karácsonyfa díszeimet, amelyek számomra nemcsak a nyugalmat és a békét, hanem az otthon melegét jelentették, összeszorult a torkom és egész testemben olyan fájdalmat éreztem, hogy ma, visszatekintve, úgy gondolom, itt találkoztam először az elvesztés, a gyász mélységével. Gyászoltam a ház minden sarkát, zegzugát, éreztem: elvesztettem a múltat.”24 Hasonlóan megrendítő pillanat volt a családi háztól való megválás, a gettóba költözés. A Szegő György által a biztonságos hajó metaforájával leírt otthon még az utolsó pillanatban is adott valami védelmet. Ezekben a kritikus hetekben mutatkozott-e szolidaritás a gettóba gyűjtött gyermekek iránt? Két legfontosabb forrásunk szerzőjének felajánlották a bújtatás lehetőségét. Szegő Györgynek és egy másik mezőberényi iskolatársának a német megszállást követően az esztergomi ferences kollégium szerzetes igazgatója ajánlotta fel, hogy maradjanak a kollégiumban. Ott a legkevésbé keresnék őket.25 Hirsch Gábornak egy csabai család kínált menedéket: „Berbekár György barátom és osztálytársam szülei felajánlották, hogy tanyájukon bújtatnának a háború végéig. Tanyájuk minden közlekedéstől és lakott településtől távol volt, azonkívül a szovjet hadsereg is viszonylag közel volt és már számítottunk a háború közeli végére.”26 A kétségkívül meglévő kockázat ellenére mindkét ajánlatban benne rejlett a menekülés reális lehetősége. Ám mindketten úgy döntöttek, hogy nem élnek a felkínált lehetőséggel. Úgy gondolták, a család adja a nagyobb biztonságot. Szinte mindenki természetesnek vette, hogy a gyereknek — még a nagyobbnak is — a 23 Urbancsok, 2010. 48. 24 Szegő, 1999. 78. 25 Uo. 70. 26 Hirsch, 2013. 32. 65
