Erdész Ádám: Békés megye története (Békéscsaba, 2010)
A hódoltság kora
tanak, többnyire csak kertjük alatt, de különben ki nem mehetnek, hanem fegyveres kézzel őrzik magukat." A portyázók, a mesterségüket hivatásszerűen űző rablók és martalócok mellett nem kis fenyegetést jelentettek a törvényes földesurak. A helyzethez alkalmazkodó távol élő birtokosok helyi „vállalkozóknak” adták ki falvaikban az adószedés jogát. A földesúr alkalmi adóbehajtásra érkező emberei elől a vagyont jelentő állatokkal együtt meg lehetett ugrani, a „helyi vállalkozó” viszont tudta, hol kell keresni az adóalanyokat. A mindent betetéző pusztulás csak ezután következett: 1685-ben a szolnoki vár töröktől való visszafoglalása után Gyula is a keresztény seregek közvetlen célpontjává vált. Ám Gyula várát mesterségesen elmocsarasított terület vette körül, sőt a keresztény csapatok mérnökeinek jelentései szerint mocsárvilággá változott az egész egykori Békés. Az elpusztult falvak vízelvezetőit, a malomgátakat nem gondozták s a vizek visszahódították a korábban szántóföldi termelésre használt területek egy részét is. A helyzetet jellemzi az a tény, hogy a Kö- rös-Maros-közi területeken a sikeres katonai operációk egyik feltétele volt a kellő számú dereglye. A nagy kiterjedésű mocsarak által védett Gyula török védőinek megtörésére a császári hadvezetés évekig tartó blokádharcokba fogott. Hogy a vár védői lehetőleg semmi élelemhez ne jussanak, még a környékbeli malmokat, q}9o
