Erdész Ádám: Békés megye története (Békéscsaba, 2010)

A hódoltság kora

résének lazulása. Az elfutott jobbágyokat egykönnyen nem lehetett visszacsalogatni lerombolt falvaikba. Hogy a föld jövedelmezzen, a földesúr kénytelen volt úgynevezett taksás jobbágyokat fogadni birtokaira. Ezek az előre megállapított évi bér kifizetése után szabadon telepedhettek máshova. Ekkoriban jelentek meg a községi önkormányzatok csírái is: az osztatlan határ mellett egy- egy falu népét összekötötte a közös adózás is. A lakosoknak gondoskodni kellett arról, hogy a terheket mindenki viselje, hiszen, ha valaki „megugrott”, a rá eső részt a többieknek kellett előteremteni.

A tizenötéves háború után kialakult, a korábbihoz képest alaposan beszűkült keretek között folyt az élet Békésben a 17. század első kétharmadában. A népesség megcsappant, a településhálózat ritkásabbá vált, a Körösök völgye pedig mindinkább elmocsarasodott. Bár két alkalommal ez idő alatt is járt nagyobb török hadsereg a megye területén, e két emberöltő a későbbiekhez képest viszonylagos nyugalomban telt. Az 1660-as években a szembenálló oszmán és Habsburg-hatalom közötti katonai egyensúly megbomlott. Az újrakezdődő harcok során Békés megye ismét hadszíntérré vált. Az állandó fenyegetettséget, a nagyfokú gazdasági visz- szaesést jól jellemzik a békési Bökönyi Mátyás 1667-ben kelt sorai: „Annyira jutottunk a sok tolvajok miatt, hogy az szegénység, az hol lakik, itt-ott valami keveset szán