Erdész Ádám: Békés megye története (Békéscsaba, 2010)

A hódoltság kora

fekvő birtokaikat megtartsák, sőt, ha tudták, az adókat is beszedték. Megyei adminisztráció nélkül nehezebb volt a tulajdonjog megtartása. A tulajdonjogi viszonyok még zavarosabbá váltak: ugyanazon területet Bécs- és Erdély- párti nemesek is megkapták. A legrosszabbul persze a terület jobbágyai jártak, akiket nemegyszer három felől adóztattak.

A hódoltság történetének első, a későbbiekhez képest viszonylag nyugodtnak mondható szakasza az 1590-es években zárult. 1593-ban kitört a tizenötéves háború (1593—1606): 1596-ban először Miksa főherceg seregei — mint ellenséges területet — feldúlták Gyula környékét, még ugyanebben az évben a temesvári beglerbég segítségére érkezett tatár csapatok ismételték meg a pusztítást. Két évvel később az addig kevesebbet szenvedett Sárrétet dúlta fel egy tatár csapat, 1600-ban a hajdúk rabolták ki Gyulát. Az ismétlődő súlyos pusztítások következményeként megcsappant a terület népessége, falvak sokasága vált 20-30 évre vagy véglegesen lakatlanná. A Dél-Alföld későbbi településszerkezetét lényegesen befolyásolta a tizenötéves háború nyomán felgyorsult pusztásodási folyamat. Az elnéptelenedett pusztákat nagyobb helységek szerezték meg bérletként vagy tulajdonba; s formálódni kezdtek a tágas határú, új típusú mezővárosok.

Közvetve a tizenötéves háború népességpusztulására vezethető vissza e területen a jobbágyok röghöz köC37£>