Erdész Ádám - Katona Csaba: A múlt felfedezői. A Magyar Történelmi Társulat és a Békés Megyei Levéltár 2008. november 7-i konferenciájának anyaga (Gyula, 2008)
Erdész Ádám: Ami a tarisznyába került – Márki Sándor indulása
Egyik művelődéstörténeti előadásának litografált kiadását Márki vállalta magára.59 Márki ritkán írt arról, hogy tanárai előadásaiból és írásaiból mit tekint a maga számára különösen értékesnek, ám egy Salamon Ferenc és Kerékgyártó Árpád között kirobbant konfliktus kapcsán nagyon világosan megfogalmazta a maga álláspontját: „Én Kerékgyártónak épp úgy nem vagyok feltétlen tisztelője, mint Salamonnak, mert a történetet mindegyik egyoldalúan fogja föl; pl. míg amaz minden, emez semmi súlyt nem fektet a kronológiára, ami itt is, ott is tévedés. Elejétől kezdve azt tartottam, hogyha Salamont [...] Kerékgyártóval tökéletesen össze lehetne vegyíteni, eredményül olyan eszményi történészt kapnánk, kiben ennek két fő eleme: a végtelenül lelkiismeretes szorgalom és hatalmas feldolgozói, kritikai ér legnagyobb mérvben föltalálható volna. De ha nem vesszük figyelembe Kerékgyártónak a szőrszálhasogatásig részletekbe menő kutatói, adatgyűjtési hajlamát, az az érdeme mégis örök időkre fennmaradna, mit Eötvös Horvát Istvánban dicsőít (Pesti Hírlap, 1846. 695. sz.): hogy »nem volt tanítóink közt, kitől annyian tanulták volna a hazát szeretni. O a múltnak aknáiból nemcsak száraz tudományt, de meleg lelkesedét is hozott fel a tanítványai számára« stb. Kerékgyártó különben csak azon két év alatt is, mióta ismerem, nagyot öregedett, s ezt nagyban elősegítette ama pátosz, mellyel előadásait, természetes ereje nem kellő figyelembevételével, napról napra folytatja.”60 Ezekben a sorokban közvetve, de mégis nagyon világosan megfogalmazódik Márki történészi hitvallása: a történelmet a nemzeti identitás tudományának, ugyanakkor aprólékos részletkutatást és szintetizálást egyaránt megkövetelő szaktudománynak tekintette. A két — Márki számára különlegesen fontos — elv egymáshoz való viszonyának kérdése a későbbiekben többször előbukkant életművében. Történészként mindig arra törekedett, hogy a szaktudomány, a forráskritika követelményeit legjobb tudása szerint érvényesítse. Ugyanakkor vigyázott arra is, hogy a szaktudomány és a hazaszeretet szempontjai írásaiban ne ütközzenek egymással. Az 1848—1849. évi szabadságharc történetéről szóló monográfiájának bevezetőjében a két szempont harmonikus összeillesztésének fontosságát hangsúlyozta.61 Évtizedeken keresztül tudott úgy dolgozni, hogy a két premissza számára nem ütközött össze. Szekfű Száműzött Rákóczijának vitájakor kellett eltöprengenie azon, hogy a két prioritás közötti harmónia mindig fenntartható-e? A Budapesti Szemlében megjelent cikkében olvashatjuk: „Tudom, hogy közszellem, melyet a hazaszeretet ébreszt és történelmi kritika, melyet a tudomány követel, gyakran járnak különböző utakon; de egyiknek célja sem lehet az, a másikat elnyomja.”62 Ebben a vitában már nem volt könnyű a két szempontot harmonikus összhangba hozni, Márki történészi magatartását jellemzi, hogy a Száműzött Rákóczi további vitájában nem vett részt. 59 Uo. 1875. július 8. Kerékgyártó Árpád: A magyar történelem XIV századi kútfői ismertetéséhez 1387-ig. Bp., 1875. 80. A jegyzetből 70 példányt vásároltak meg a hallgatók. 60 Uo. 1875. október 28. 61 Márki, 1908. 6. 62 Márki 1914. 177. A kérdésről bővebben: Glatz, 1980. 173. 92
