Erdész Ádám - Katona Csaba: A múlt felfedezői. A Magyar Történelmi Társulat és a Békés Megyei Levéltár 2008. november 7-i konferenciájának anyaga (Gyula, 2008)

Dusnoki-Draskovich József: Följegyzések Zsilinszky Mihály pályakezdéséről

hoz kötődik, azon áll vagy bukik.114 Ebből a nézőpontból ítélte meg a puszta szavakban megnyilvánuló hazafias radikalizmust, a függetlenségi retorikát a koalíciós kormányzás idején: „A hazafiság gyakori hangoztatása nálunk már hálás üzletté fejlődött. Az emberek jelentékeny írói csoportja abból él, azzal emelkedik és azzal üzérkedik.”115 Ezzel szemben hangsúlyozza, hogy a hazafiság elsősorban lelki/ érzelmi kötődés, független a nyelvtől (szemben a nyelvnemzet koncepciójával) és a fajtól. A nemzetiségi politika terén határozottan szemben állt a radikálisokkal, az erőszakos magyarosítással, mindig a méltányosságot és tapintatot tartotta megfelelőnek. Alapvetően Széchenyivel értett egyet. Neki „van igaza, mikor azt mondja, hogy Magyarország fennmaradásának legerősebb biztosítékát, nemzeti fejlődésének olvasztó erejét a szellemi és erkölcsi műveltség — a civilizáció képezi”.116 Tehát ismét csak a haladás, a magyar kultúra fejlődése és terjesztése biztosíthatja a jövőt. Egyebek közt a következő felszólítást idézi Széchenyitől: „Ne ragadtassátok magatokat túlzásokra, és soha ne követeljetek másoktól olyat, ami ellen, ha tőletek követelnék, nemzeti érzelmetek és emberi méltóságtok felháborodnék...”117 A kiegyezési rendszer azonban leszűkítette a mozgáslehetőségeket. A közjogi politizálás, a nemzetiségi kérdés megoldatlansága miatt a demokratizálódás is elmaradt. A szabadság és a rend ellentétbe került egymással. Amint Zsilinszky írja, 1913 júniusában Tisza István kormánya vállalkozott a kormányzati rend és tekintély visszaállítására118 — a szabadságról már nincs szó.

1923-ben a történész kolléga, Áldásy Antal búcsúztatója Zsilinszky történetírói érdemeinek elismerése mellett utalt a hazai történettudományban bekövetkezett szemléletváltozásra: „Az általa tárgyalt korszak történetét ma már egészen más szemmel nézzük, mint néztük akkor, amidőn munkái megjelentek.”119 Mályusz Elemér nekrológja differenciáltabban fogalmazta meg azt, hogy művei szemlélete sok tekintetben elavult, ő maga is egy régi világ képviselője: „Életében a XVIII. század protestáns intelligenciájának sorsa oly teljességgel ismétlődött meg, hogy pályafutása méltán tekinthető korábban letűnt generációk szimbólumának. Szellemi ősei teológiai tanulmányokat végeznek, külföldön járnak s azután lesz belőlük pap, tanító, tanár, városi vagy vidéki tisztviselő, amint a Sors szeszélye erre vagy arra a pályára dobja őket. Helyüket azonban mindenütt lelkiismeretes munkálkodással töltik be. Nem egetostromló s azután öntüzükben hirtelen kiégő tehetségek, ők a névtelen munkások szürke ezreit szolgáltatják. Realizmusuk megóvja őket a túlzott állhatatosság káros következményeitől és segíti őket, hogy hozzátörődjenek az élet114 Zsilinszky, 1895/b., különösen 25-28.; Zsilinszky, 1914. 96.

115 Zsilinszky, 1908/a. 6.

116 L. a 2. jegyzetet! Wesselényi kapcsán is megjegyzi, hogy a magyar nemzet jövőjének zálogát az anyagi jólétben és lelki műveltségben kereste. Zsilinszky, 1895/b. 345.

117 Zsilinszky, 1894.68.

118 L. a 2. jegyzetet!

119 Áldásy, 1925. 437.

6 2