Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)
I. fejezet: ÍRÓK A BUKÁS UTÁN - Megélhetési stratégiák
Lauka Gusztáv, felgyógyulásáig három hónapon át egy Vál melletti erdészházban Vajda fános. Tíz hónapig rejtőzködött dunántúli kúriák vendégeként Vas Gereben; a Felvidéken, Cselejen bujkált Erdélyi János; a Nógrád megyei Szirákon, gr. Teleki József MTTelnök kastélyában talált védelmet, majd Pomázon várta sorsa eldőltét Vachott Sándor; a tőle Szirákon elvált Zalár József csak 1851 végén tért haza Gyöngyösre, gömöri bujdosásából. Kemény Zsigmond Szatmár és Ugocsa vármegyében talált menedéket. A névés adatsor még hosszan folytatható. Ennyiből is nyilvánvaló, hogy - a bujdosás időtartamától függetlenül — átmeneti megoldásról van szó, amely általában önfeladással, a haditörvényszéknél való jelentkezéssel ért véget, hogy azután a bujdosó sorsa széles skálán, a büntetlenségtől a kényszersorozáson és az internáláson át az elítéltetésig, illetve akár a hivatalvállalásig terjedhessen. A társadalom életéből történő kivonulás, a pályatársak sorsa és holléte iránti bizonytalanság, amellyel telve vannak a levelek és a naplószerű feljegyzések, szintén hozzájárult ahhoz, hogy a kortársakban a nemzethalál, az addigi élet hiábavalósága, az apokalipszis érzete uralkodjon el. Méltán írta az 1849 utáni évtizedet összefoglalóan jellemző tanulmányában Erdélyi János: „A magyar költői világ, mely úgy szólván Pesten volt központosítva, szétrebbent a sors minden állapotaiba, s az élet nem várt körülményeibe. (...) Gondolhatni, hogy ennyi erő hiányával minő ürességnek kelle támadni a magyar költői életben okvetlenül." 65 Megélhetési stratégiák A meg nem valósult szerzői jogvédelem, az érdekképviselet hiánya (említettük az írói Segélyegylet viszontagságait) 1849 után találkozott a reformkor nagy irodalmi közintézményeinek korlátozásával. A Magyar Tudós Társaság csak 1858-ban kapta vissza b5 Erdélyi fános: A legújabb magyar lyra, 1859 = Irodalmi tanulmányok és pályaképek, s. a. r. T. Erdélyi Ilona, Bp. 1991. (Fontes 14.) 347.
