Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)
III. fejezet: AZ ÁBRÁZOLÁS LEHETSÉGES IRÁNYAI - Az allegorizálás kérdéseiből
tői is kiaknázni; itt említhető műveiknek se szeri, se száma. A népszerű Sárosi Gyula az Újépület V. pavilonjában raboskodva írta meg a Babylon imáját, amelyben éppúgy megvillan az „új Mózes" reményének reformkori motívuma, mint ahogyan a Látogatás (mindkettő 1857) alcíme szerint (akárha Lisznyai Kálmán írta volna) „Balassa Bálint tömlöcében" játszódott — meg is jelenhetett a Napkelet 1857. január 8-i számában. Az Ostromállapot (1856), Noszlopy Szilárdának ajánlva, a korábban Murányvárhoz kötött Széchy Mária-példázatot újította meg a szerelem és a házasság megtartásával, de „Komáromvár" említésével. Az ellene újabb vizsgálat alapját képezett Krinolindal (1859) az ausztriai seregek itáliai vereségeinek hírére üdvözölte a francia divatújdonságot. A sor hosszan folytatható... 70 Azt azonban látnunk kell, hogy az évtized legértékesebbnek tekintett alkotásai, Kemény Zsigmond regényei és Madách Imrének a világirodalomba is belépett drámai költeménye, Az ember tragédiája (1859—1860) éppen az allegorizálástól való eltávolodásuknak, a passzív rezisztencia tehertételeitől megszabadulásuknak köszönhetik számos, időtálló értéküket. Kemény a közelmúlt rögeszméinek ábrázolásától [Férj és nő, 1852; Ködképek a kedély láthatárán, 1853) jutott el a „rajongás" következményeinek krónikás környezetbe vetített ábrázolásáig (Özvegy és leánya, 1855-1857; A rajongók, 1857-1859); Madách pedig - mint említettük - két példázat között írta meg főművét, amelyben, két korszak határán állva, először ismerte el, hogy az egyes ember aligha élheti meg vagy láthatja át rövid életében a világtörténelem fejlődését, miközben - reformkori, romantikus hozadék gyanánt - változatlanul a küzdés és az újrakezdés képességét tekintette az emberlét legfontosabb kritériumának. Végül szólnunk kell arról, hogy az allegorizálás - megváltoztatva persze a megváltoztatandókat - a tánc és a zene területén is létezett, virágzott, és (természetesen) ennek irodalmi ábrázolása is 70 Vö. Sárosi Gyula kisebb költeményei, prózai munkái és levelezése, s. a. r. Bisztray Gyula, Bp. 1954. 238-241., 244-245., 269., 313.
