Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

III. fejezet: AZ ÁBRÁZOLÁS LEHETSÉGES IRÁNYAI - Bűnbakkeresés vagy önvizsgálat?

a vajda kisuhant ügyesen." Másfelől viszont Gerenday várparancsnok hatalom-átruházása Csórira, majd eltűnése - más kiosztásban - felidézi a Kossuth-Görgei váltást a szabadságharc végnapjaiban. Arról nem szólva, hogy Görgei sorsa is elvált tiszttársaiétól. Csóri szavai a világon legvitézebb nemzetségről viszont ismét Kossuthot, jelesül a viddini levelet idézik és így tovább. Ez az irizálás akár a döntő fontosságú és az eredeti cigányadomában nem szereplő ébrenlét-félálom-álom motívum esetében — Arany ábrázolásának lényegéhez tartozik. De találunk, két helyen is, visszhangzott sorrészietet a Nemzeti dalból; az alvó várőrség 1848 egyik híres politikai karikatúráját idézi a szendergő magyarról; mi több, Gyügyü figurájának Arany saját, ismétlődő gesztusát ajándékozta oda (a jellegzetes kéztartást le is rajzolta a lapszegélyen), annak a szereplőnek, aki a IV. énekben számon kérte a puszta hivatalokat szóban osztogató Csóri vajdán egykori ígéreteit. A forradalmi belügyminisztérium rövid pályafutású tisztviselője szólal meg itt, és megint eszünkbe ötlik erről a Koldus-ének utalása a honvédeknek ígért 10 holdnyi földről. Az elbeszélő költemény, amely az irodalmi népiesség ábrázolási hagyományai közül A helység kalapácsát és Az elveszett alkotmányt folytatta, és amelyet Tompa Mihály saját, díjnyertes Szuhay Balázsához hasonlított, rajta kívül csalódást okozott mindenkinek. A kiadó Müller Gyulának is, mert ő jóízű, elnyújtott adomát, igazi ponyvaolvasmányt remélt, több ezer eladott példánnyal. Ehelyett mint maga a szerző írta másfél évtizeddel később -, Rossz vagy, silány vagy; másként nem hevernél Százszámra most is július Müllernél! (Arany felsóhajtása tényeken alapult: amikor 1867-ben kijött összes költeményeibe felvetted nagyidai cigányokat, 600 példányt kellett - a szokott szerződési záradék értelmében - visszavásárolnia.) De csalódott, sőt ingerült volt a kritika is. Aranyt azonban nem vádolták meg a forradalom szennyesének kiteregetésével, inkább esztétikai fedőnevet használtak. A Magyar Hírlap névtelen