Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

Az 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS

megyei deputációkat az uralkodótól elzárókat pedig vonja törvényes felelősségre, majd (ezek után!) az országgyűlés első tárgyként alkosson törvényt, amely minden félreérthetőséget kiküszöbölve biztosítsa a szólás szabadságát. A bizottság kidolgozta a vonatkozó törvényjavaslat szövegét is. A március 19-én induló közgyűlés még nem tűzhette napirendjére az utasítástervezet vitáját, mivel az országgyűlésre szóló királyi meghívó még nem érkezett meg, s így az időpont nem volt ismeretes. A nagy létszámú közgyűlés - többek között a politikai perben álló barsi ellenzéki vezető, Balogh János is jelen volt - Fáy András javaslatával kezdődött. Fáy emlékeztetett arra, hogy az országgyűlés 1836-ban az adót „három évre és nem tovább" ajánlotta meg, s mivel a határidő május 2-án lejárt, az országgyűlés azonnali összehívását sürgető feliratot kezdeményezett. A perben álló Kubinyi Ferenc javasolta, hogy e feliratot egészítsék ki a kívánsággal, hogy addig is, míg az országgyűlés helyreállítja a személy- és vagyonbiztonságot, a bebörtönzötteket bocsássák szabadon. Szentkirályi támogatta a javaslatokat, de ajánlotta, hogy a megye az országgyűlés időbeni összehívásának elmaradása esetén (elkerülendő a végül is az adófizetőket terhelő, zavarokat okozó hátralékokat) is szedje tovább az adót, de ne szolgáltassa ki azt a kormányzatnak. A kormányzat érdekeinek határozott védelmét egyetlen ember vállalta a közgyűlésen: Dessewffy Aurél. Nem látott okot a gyanúra, hogy az országgyűlés nem lesz időben összehíva, Fáy adózással kapcsolatos javaslatát pedig (alaptalanul) törvénytelennek nevezte, majd áttérve a politikai perekre, élesen és kihívóan vágta az alsó- és felsőtábla egyenlőségét, azonos jogállását régóta cáfoló ellenzék arcába: milyen alapon kellene a Curiának csak az alsótábla álláspontját méltányolnia? Az országgyűlés jogi értelemben vett felét a perek törvénytelenségét cáfoló főrendek alkotják... Egyedül kegyelemkérésnek látta helyét, s e lépés érdekében átlátszó módon a bebörtönzöttek iránti köteles emberségre figyelmeztetett. A perben álló Patay, valamint Földvári Gábor sietett kijelenteni: inkább az „emberiesség", mintsem az alkotmányosság legyen feláldozva; az elítéltek maguk sem fogadnák el a kegyelmet, inkább kivárják, míg az országgyűlés ártatlannak nyilvánítja őket. Prónay Albert adminisztrátor - a jelen lévő besúgók szerint - igen engedékeny volt az ellenzékkel szemben. Igaz, az elsöprő fölényben lévő s a hallgatóság által intenzíven támogatott ellenzék szónokai az elvek terén határozottak, de modorukban, szóhasználatukban feltűnően óvatosak voltak, azaz követték a Deák által javasolt taktikát. Prónaynak egyébként sem volt csekély esélye sem arra, hogy lényeges kérdésekben a kormánynak tetsző határozatokat erőszakoljon ki; nem állt rendelkezésére a tolnaihoz, vagy a barsihoz hasonló puccsot lehetővé tevő, az ellenzéket valamelyest ellensúlyozó kormánypárti erő. A nádor is - mint a megye főispánja - bizonyára a közgyűlések korrekt vezetésére, az ellenzék provokálásának kerülésére, az indulatokat mérséklő politikát