Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

Az 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS

támogat elvtelenül minden maradi és önző oligarchát, s azt is, hogy Magyarországgal Bécsben nem ellenségként számolnak. A bizalmatlanság, a kormány céljainak homályban tartása helyébe lépjen a nyíltság, a reformpolitika - s akkor az ország legjobb erői is tömöríthetők a kormány mellé. Hiszen - így Deák - Oroszország szomszédságában, Magyarországon tudják azt, hogy az ország önmagában aligha létezhet,

30 szüksége van a szövetségre a Lajtán túli Habsburg Birodalommal. A közelgő országgyűlésre közvetlenül utalva kiemelte: a múlt országgyűlés jelszava a jobbágyság helyzetének javítása volt; legyen a következőé az általános jólét emelése. Az ezt célzó reformok érdekében felajánlotta saját maga és pártja támogatását, majd figyelmeztetett: a kormány ne tekintse a nemzeti fejlődést, a szabadság biztosítását és a nép jómódját veszélyesnek: a veszély óráiban (világos utalás ez a feszült nemzetközi helyzetre) csak e nemzeti kívánságok támogatása lehet az államigazgatás érdeke. Deák fenti, világos és tendenciózus szavait - melyben a polgári reformot vállaló kormányzatnak kínált szövetséget - sokan félreértették. így mindjárt Orosz, aki, átnyújtva jelentését a kormánynak, megjegyezte, hogy Deákot könnyű lenne a kormányzathoz közelíteni. Igaz, ebben nem állt egyedül, olyan társa is volt, mint Dessewffy Aurél, aki így írt Jósika Samunak Deák bécsi útjáról: Deák felettébb érdekes ember, önfejű és makacs, de rendelkezik a valódi államférfi képességeivel; „alkalmazásáról" ugyan még nem lehet szó, de idővel nagy szolgálatokat tehet a kormánynak. E vélemények legfeljebb mulattathatták Deákot, annál fájdalmasabb lehetett hallania, hogy egyesek az oppozíció soraiban is emlegetni kezdték: Deákot megnyerték Bécsben, „elcsúszott a fényes császári parkettákon". Amiből annyi lehetett igaz, hogy Metternich - szokott cinikus módján - aligha mulasztotta el, hogy kísérletet tegyen Deák behálózására. Az oppozíciónak évtizedek során sok renegátja akadt, de Deákban látni a következőt, senki részéről sem vallott erős emberismeretre.

31 Deák sugalmazásainak nem lett sok eredménye Bécsben. Látogatása ott inkább aggodalmat kelthetett, s Metternichék megérezhették, hogy ezúttal az oppozíció országgyűlési vezénylete professzionista politikus kezében lesz. Wesselényi és Kossuth perének lezárása után, 1839- április első napjaiban Bécs végrehajtotta, illetve folytatta a már hónapok óta országszerte rebesgetett újabb - ismét csak a kormány megújulását jelezni kívánó - személycseréket. Sietve betöltötték az esztergomi érseki széket: jíopácsy József lett hivatott az országgyűlésen részt vevő főpapok és a káptalani követek vezeté11 Deák bécsi útjáról: Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós fogsága. Századok, 1961. 268., s köv.; Trócsányi: i. m. 428.; Wertheimer Eduard: Franz Deák in Wien im Jahre 1839. Pester Lloyd, 1900. március 31.; Dessewffy Aurél-Jósika Samuhoz, 1839. február 5. (DAÖM 382.); besúgó jelentések, 1839, március 28. (MOL Takáts-hagyaték, 8219/m., n.)