Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

LEVÉLTÁRÜGY

tartására kötelezi, s e munka felügyeletét a levéltárakra bízza. Ezt a feladatot én sem hárítanám el, hiszen az értékvédelem csak így biztosítható. Nincs az az ügyviteli törvény, ami biztosítaná a gyakorlatban az értékvédelmet, ha azt nem levéltárosok végzik. Ha lesz is ügyviteli törvény, vagy rendelet, annak összhangban kell lennie a jelen koncepció szerint készülő levéltári törvénnyel. A koncepcióból itt annyit hiányolok, hogy csak a köziratot létrehozó szerveket kötelezi irattározásra, irataik használható állapotban tartására, míg az állami és önkormányzati gazdasági szerveket nem. Irattári tervet, tételes irattározást ne kívánjunk gazdasági szervektől, de irataik rendezett kezelését és megőrzését igen. Lényeges hiánya a koncepciónak, hogy nem szögezi le egyértelműen: azt, hogy mi a levéltári érték, a levéltárosok határozzák meg akár az irattári tervek készítésekor, akár - gazdasági szervek esetén - az átvételek előkészítése során. A levéltári értékű iratok levéltárba szállításánál az előírni tervezett 30 éves határ hosszúnak tűnik, még ha indokolja is a kutathatóság ugyancsak 30 év utáni általánossá tétele. 30 éven át a szervek zöme nem lesz képes megfelelő állapotban és színvonalon őrizni iratait. A megoldás vagy a határidő leszállítása, vagy az említett átmeneti levéltárak - amúgy is szinte elkerülhetetlen - felállítása lehet. Ha a szerveket kötelezzük megfelelő kapacitású és felszereltségű irattárak fenntartására, az ugyanannyiba, vagy többe kerül, mint az egyöntetű szakmai nívót és biztonságot jelentő átmeneti levéltárak felállítása. Arra pedig a törvényhozó remélhetőleg nem gondol, hogy a 30 éves irattári őrzési idővel a levéltárakat lélegzethez juttatja úgy, hogy közben nemzeti értéket veszélyeztet a megfelelő irattári feltételek biztosításának - pénzügyi nyomásra történő - elmulasztásával. A közlevéltárak feladatkörénél helyes a koncepcióban az, hogy a levéltárak a történeti becsű köziratokat kizárólagos joggal veszik át: ennek betartása azonban legyen a társ-közgyűjteményekre is kötelező, mégpedig visszaható hatállyal is. Azaz köziratot csak levéltár őrizzen, a múzeumokban és a könyvtárakban lévő, köziratnak minősülő iratokat levéltári őrizetbe kell adni. Nem kell itt szemérmesnek és indokolatlanul önkorlátozónak lennünk, hiszen a nemzeti kincs védelméről és a kutatók érdekeiről egyaránt van szó. A levéltári feladatok között nagyobb súllyal szerepeltetném a történettudományi kutatást, megemlítve, hogy a megyei levéltárak (és a Fővárosi Levéltár) eddig is a helytörténetírás bázisai voltak, s maradjanak is azok. A köziratok selejtezésének ellenőrzése mellett a nem köziratnak minősülő, de állami, illetve önkormányzati tulajdonú iratok selejtezését is ellenőrizni kell. A levéltár feladataiból nem szabad kihagyni - említsük meg itt is - a privatizációval, csődtörvénnyel kapcsolatos feladatokat. Komoly hiány a koncepcióban az, hogy a levéltári értéket birtokló szervek és irataik levéltári nyil-