Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

PORTRÉK A REFORMKORBÓL

az abszolutista kormányzat a fiatalabb konzervatívok vezetésével kézbe kívánta venni a magyar politika vezetését, megváltoztatni a maradi arisztokrácia vezető szerepét őrző s csak a múlhatatlanul szükséges lépések megtételét támogató kormányzást. Fő céljuk a kezdeményezés átvétele volt az ellenzéktől, a megyék kézbevétele, a reformerek kiszorítása. 21 megyébe került új főispán, illetve főispáni helyettes (adminisztrátor), igen magas fizetéssel. Feladatuk az volt, hogy folyamatosan megyéjükben tartózkodjanak, elnököljenek a közgyűléseken, de a törvényszékeken, árvaszékeken is, azaz erős kézzel ragadják meg a vezetést és üssék ki az ellenzék kezéből a befolyást. Kossuth és az ellenzék természetesen élesen tiltakozott. Kossuth törvénysértésről beszélt, a megyék pedig sérelmi feliratokkal bombázták Bécset, s nyilvánvalóvá vált: ez az ügy kardinális kérdés lesz az 1847-ben esedékes országgyűlésen. Több megyében is az adminisztrátorok katonai erővel biztosították a konzervatív többséget, manipuláltak, jogot és szokást sértettek; Biharban, Hontban halálos végű tömegverekedés tört ki. Zágrábban 17 halott maradt a csatatérré vált közgyűlési teremben és környékén. Kossuth remekelt a Pest megyei közgyűléseken. Rámutatott: a megyerendszer Bécs által ekkor emlegetett hibáit orvosolni lehetett volna az előző országgyűlésen a megyei rendezést célzó törvénnyel, amit éppen Bécs és a konzervatívok buktattak meg. Pest megye adta meg az alaphangot, s számos megye csatlakozott. A szervezet már adott volt a védegyleti fiókkörökben, a Pesti Hírlap volt tudósítói gárdájában. A reformellenzék programja nehezen született meg. Szatmár megye vállalt kezdeményező szerepet és kis számú, de aktív reformergárdája még 1841 februárjában közgyűlési határozattá emelte 12 pontos - már említett - programját; a maradiak ellentámadása azonban hamarosan visszavonta a döntést. Kossuthék vigaszául szolgálhatott, hogy 14 megye sajnálkozását fejezte ki a közteherviselés szatmári bukásán. Kossuth és társai levonták a következtetést: korai még a programkészítés, a konkrétumok részletezése megosztja az ellenzéket is. Évekig nem kísérleteztek tehát összehangolt programmal, de természetesen törekedtek a főbb reformok egyenkénti napirenden tartásával. 1843-ban az országgyűlési követutasítások viszont alkalmul szolgáltak a reformkívánságok számbavételére. A Pest megyei utasítás megfogalmazásában jelentős szerepet vitt Kossuth, s a vezérmegye munkálata országszerte példaként szolgált. Tartalmazta az érdekegyesítést, a közteherviselés jegyében a házi adó nemesek általi fizetését, a magyar nyelv államnyelvvé tételét, a városok igazgatási rendezését és demokratizálását, az ősiség eltörlését, a megegyezéses, örökváltságot (Kossuth itt taktikázni kényszerült), beleértve a földdel való megváltást is, valamint az országos pénztár felállítását is közcélokhoz. E pénztárba kerültek volna a védővámból származó összegek, az egyházi javak egy része (ez nóvum volt, s nagy vitát váltott ki országszerte; eredeti-