Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

PORTRÉK A REFORMKORBÓL

leni oppozíció. Metternich szerint a Védegylet alapcélja Magyarország függetlensége volt, s ebben - szokásával ellentétben - már nem tévedett nagyot, legalábbis ami a fő szervezőt, Kossuthot és ki nem mondott, de már érlelődő céljait illeti. A kormány betiltotta az alapszabály nélkül működő egyleteket, amire megyei ellenállás volt a válasz. 1846-ban kifulladt a mozgalom, de a tagság megvolt és Kossuth is dolgozott; ekkor már a programalkotás és a pártalapítás lett a cél. Előbb azonban még két momentumról kell szólnunk, melyeknek a programalkotásban is szerepük volt: először is Kossuth és a centralisták ellentétéről. A centralisták (Szalay, Eötvös, Trefort, Lukács Móric, Csengery) és a hozzájuk köthető Kemény Zsigmond, Madách Imre a feudális megyerendszert csökevénynek tekintették és sürgették a parlamentnek felelős kormányt (amit persze Kossuth is akart, de a beszédet róla még korainak vélte), a megyei követutasítások felszámolását, a törvényhozás centralizálását. Egyébként a polgári reform fő elemeiben egyetértettek Kossuthtal. Pulszky szerint Kossuth fújta a riadót, a centralisták közben megírták a jövő zenéjét. Ez annyiban fogadható el, hogy Eötvösék foglalták össze a legalaposabban és tudományos felkészültséggel a polgári átalakulás elvi alapjait és lényegét. De „zenéjükben" számos olyan motívum is megszólalt, melyet a leghatásosabban és nem egy esetben elsőként Kossuth adott elő. Kossuth ismerte a nemesi vármegyék működési bajait, írt is ezekről többször a Hírlapban, de az autonóm megyéket mégis fontos bázisnak tekintette az abszolutizmus elleni harcban. Először a megyét kívánta népképviseleti alapra helyezni, s ezt követhette a felelős kormányzás. Eötvösék feleslegesnek vélték a megyei önkormányzatot, s helyette valódi települési önkormányzatokat kívántak. A vita megegyezéssel végződött: Kossuth programba vette a felelős kormányt, a centralisták pedig elfogadták a megyei önkormányzatokat. A döntő különbség egyébként abban állt, hogy Kossuthnál már előtérben állt a függetlenség és az abszolutizmus-ellenesség, míg Eötvösék egy pillanatra sem tekintettek a Habsburg Birodalmon - mint szerintük szükséges képződményen - túl. Érdekes, hogy baloldali, illetve a kommunista baloldalt kiszolgáló történészek mennyire képesek voltak Kossuth megyepártiságát félreérteni, akarva-akaratlan félrehallani. A Lukács-Mérei-Spira hármas szerint Kossuth nem tudott szabadulni osztálykorlátaitól és ezért támogatta a feudális osztályuralom bástyáját, a megyét. 1948-ban és utána a leegyszerűsítés és a címkézés mindennapossá lett. Jóval korábban Szabó Ervin is arról értekezett, hogy Kossuth és a konzervatív nemesek közt csak a hangnemben volt különbség, és Kossuth radikalizmusa véget ért a nemesség politikai befolyásának megőrzésénél. Az külön érdekesség, hogy hasonlóan minősített munkáiban itt-ott a baloldalinak aligha minősíthető Szekfű Gyula is. A másik említendő kérdés az ún. adminisztrátori rendszer. 1844 végén