Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

A MEGYÉK VILÁGA A REFORMKORBAN

botozás is volt. Hrabovszki Györgyöt, akivel Omasztának régi ellentéte volt (e gazdától ugyanis jogellenesen elvett egy telket, melyet az úrbéri perrel visszaszerzett), a templom előtt vasárnap verték véresre, mivel Lukoviczki bíróvá választása ellen agitált. A félelem időszaka köszöntött a városra. Többek között megyei határozatra hivatkozva potom pénzért kirendelték munkára a nincsteleneket. Ha az azokat dolgoztató gazda többet fizetett, együtt húzták deresre napszámosával. Nem voltak tekintettel semmire és senkire: terhes nőt is megpálcáztattak (meg is halt ő is, és a gyerek is a szülés után). Több mint 100 - a lakosok által 80 éve művelt - kertet vettek el, s annak adták, aki fizetett, vagy aki támogatta üzelmeiket. Elvettek sok kenderföldet is, s helyébe Omaszta silány földet adott. A lakosság először dinnyét vetett oda, hogy a kapálással javuljon a föld, s amikor valóban megjavult, a számtartó rátette a kezét, s ott építtette fel saját szállását - míg a lakosoknak ismét rossz, kiélt földet adott. 8-10 esetről is tudunk, amikor ok nélkül (igás állatok hiányára, vagy fizetési hátralékra utalva) elvettek telkeket, s a szokásos módon adták új használók kezére. Az új tulajdonosok és más kedvezményezettek lehettek azok, akik pl. Vidovich prefektus borát Váradról Csabára és Orosházára szállították. Azon már meg sem lepődünk, hogy Csaba borbírái pont Vidovichtól vásároltak bort a csabai kocsma szükségleteire. Ilyen alapon szállítottak többen Aradról fát Omaszta és a bírák számára. A vizsgálat kapcsán aztán Omaszta is, a bírák is azt állították a ledolgoztatások kapcsán: ők fizettek volna, ám az illetők nem jelentkeztek a pénzükért. Omaszta embere volt Rohoska János is, a katolikus kommunitás egyik leggazdagabb parasztja, aki gazdagságát nem kis részben az Omasztával közös üzletekből merítette, Omaszta ugyanis szívesen volt csendestárs bármiféle vállalkozásban, főként ha a községi pénzek forgatásáról volt szó. így árendálta Rohoska Omasztával együtt éveken át a csorvási pusztát, ahol a szarvasi és csabai albérlőkkel szemben valóságos despotaként lépett fel. Kihasználva az inflációt és devalvációt, a bankókban kialkudott összeget ötszörös értékű vfrtban követelte, a nem fizető albérlőktől pedig marhákat foglalt le, s akadt olyan albérlő is, akit ok nélkül alaposan elveretett a tárcsái ispánnal. Rohoska ellen 1813-ban és 18l6-ban is per indult; az elsőben a csabai plébános vádolta azzal (joggal), hogy a közösség pénzén nem a katolikus kommunitásnak, hanem saját magának szerzett két malom építésére engedélyt, illetve a szentmiklósi pusztán a kibérelt kocsma utáni 300 frt egyházi támogatást nem fizette be, hanem zsebre vágta. A feljelentő lakosok rövidesen elálltak a per folytatásától, mivel Omaszta és tisztje megfenyegették őket. Egyedül a plébános folytatta a pert, ami 1823-ban (akkor már Rohoska örökösei ellen...) még folydogált. A meglehetősen szabad élethez, alig csorbított autonómiához szokott csabaiak nem nézték tétlenül a fejleményeket. Már 1803-ban magához gr. Károlyihoz fordultak azzal a kéréssel, hogy az „idegen és duwa", hitel nélküli