Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)
Az 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS
fel nem eresztik a szólásszabadság sérelmét. Az ülésen botrányos jelenetek követték egymást: hat megye szavazata lett érvénytelen, mivel követei ellenkezőleg foglaltak állást. így 24:22 arányban bukott el a kényszerített jogorvoslat ügye. Ekkor már az a feladat hárult a Deák vezette s még kitartó jogvédő ellenzékre, hogy megakadályozza a fősérelmek egyszerű sérelemmé degradálását, ami a többéves harc vereséggel történő lezárását jelentette volna. A főrendek (március 10-i ülésükön) jelezték, hogy az alsótábla szólásszabadságot tárgyaló sérelmi feliratát nem engedik fel. Még április végén is azt üzenték a főrendek, hogy amíg az alsótábla nem enged, azaz nem terjeszti fel az újoncügyi törvényjavaslatot mindenek előtt, addig ők is kitartanak. Ekkor viszont már más síkra lett terelve az ügy. 59 A Deák által megfogalmazott követjelentés világosan jellemezte a március közepi helyzetet: „Kétes helyzetünk keserűségét nevelte azon leverő gondolat, hogy a kitűrni nem tudásnak nyomasztó átka még súlyosabb csapással is sújthatja hazánkat. Lankadni fog majd a sikertelen küzdésben kifáradt nemzeti buzgóság, s végre a többség, elveinket megtagadva, felírásunk érdemétől áll el, vagy abban oly módosításokat tesz, melyek által a sértett törvények mellett buzgó felszólalás puszta kérelemmé válik, s ekképpen a nemzet önmaga dúlja fel legszentebb jussait, melyeket a hatalom megsértett ugyan, de meg nem ronthatott." 60 E helyzetben egyetlen megoldásként a háttérben kötött alku, a kölcsönös engedmények s a két félnek a vereséget egyaránt elkerülő s így elfogadható megoldás megkeresése mutatkozott. A közvetítő szerepre egyetlen alkalmas személy létezett, Deák Ferenc. Sorozatos tárgyalásokba kezdett Széchenyivel, aki részt vállalt a nádorral és Mailáth Antallal való egyezkedés előkészítésében. Közvetlenül tárgyalt Deák a nádorral, Wirknerrel - a kormányzat Pozsonyba, az országgyűlésre rendelt megbízottjával. Wirkner a kormány érdekében az országgyűlés kezdete óta munkálkodott; többnyire az ő munkájának eredménye volt néhány ellenzéki követ átállítása, sikeres megkörnyékezése. Most az egyezkedésből ő is kivette a részét. Állítólag ő javasolta, hogy a feszültségoldó királyi leiratot Deák fogalmazza meg, ami március 20. körül megtörtént. Bécs kívánsága az volt, hogy a kormányt, illetve a bírákat a szöveg ne ítélje el.J)eák viszont leszögezte, hogy jogfeladást pedig az ellenzék nem vállalhat. E szellemben készült leirattervezete, melyet azonban a bécsi hatalmasságok irodáiban átformáltak. így a március 25-i leiratból kihagyták a politikai foglyok szabadon engedését. Sőt, az uralkodó jelezte, hogy a szólásszabadságot biztosítani kívánja, ugyanakkor azonban a határt túllépők ellen fel kell lépnie; a bírák - úgymond - függetlenek, ő viszont kegyelmet adhat. 61 w IrományokII. 109. sz., III. 125., 130., 154., 176. és IV 347/sz. w, Deák: i. m. 262. 61 A leirat: Irományok III. 188. sz.
