Erdész Ádám: A magyar függetlenség jelképe. Békés megye 2002. évi ünnepi Kossuth-konferenciájának előadásai (Gyula, 2002 [2004!])
Hermann Róbert: Kossuth és a magyar hadsereg
legkézenfekvőbb jelölt a fővezéri posztra Józef Bem altábornagy, az erdélyi hadsereg parancsnoka volt. Kossuth június 17-én indult el, hogy Nagyváradon találkozzon a tábornokkal. Aznap megállt Cegléden, majd valószínűleg továbbutazott Szolnokig. Június 18-án Szolnokról Mezőtúrra, majd onnan Dévaványára utazott. Még aznap megérkezett Nagyváradra, ahol másnap Bemmel találkozott. Június 19-én tárgyaltak egymással, de miután Bem elfogadhatatlan feltételekhez kötötte a fővezérség elfogadását, Kossuth június 20-án dolgavégezetlenül hagyta el Nagyváradot, s Biharkeresztesen és Püspökladányon át utazott Szolnokra, majd onnan vasúton Pestre, ahová 22-én érkezett meg. Az újabb tábori útra július 2-án, egy nappal Görgeinek a fővezérségről történt leváltása, s Mészáros Lázár fővezéri kinevezése után került sor. Kossuth ezen a napon reggel fél 9-kor megjelent a képviselőház ülésén, ahol tudatta a képviselőkkel, hogy rövidesen ismét el kell hagyniuk Pestet, majd a konkrétumokat kerülő áttekintést adott a hadi helyzetről. Ezt követően Ceglédre utazott felesége társaságában, hogy ott a Perczel parancsnoksága alatt szerveződő tartalékhadtest felszerelését meggyorsítsa. Kossuth július 2-án Cegléden tartózkodott, s csak másnap délután 2 órakor tért vissza Pestre. Július 5-én Kossuth ismét visszautazott Ceglédre, majd 6-án visszatért onnan Pestre, hogy aztán már 7-én visszautazzon Ceglédre. Itt - a jelenlévő tábornokok egyetértésével - megváltoztatta a június 30-án a minisztertanács által elfogadott haditervet, s ehhez a kormány és Mészáros ellenzése dacára is ragaszkodott. 9-én továbbutazott Szolnokra, majd 10-én Kunszentmártonon át Szeged felé, s 11-én érkezett meg Szegedre, a kormányzat új székhelyére. Kossuth július 17-20. között látogatást tett Aradon és a temesvári ostromsereg táborában, s az ostrom gyorsításáról intézkedett. Miután a 24-én tartott minisztertanácson hiába próbálta meg elérni, hogy a kormány hagyja jóvá az ő fővezéri kinevezését, július 25-én reggel 8 órakor Aulich Lajos hadügyminiszterrel Görgei táborába indult. Aznap érintették Hódmezővásárhelyt és Szentest, 26-án Cibakházán várták Görgei