Dánielisz Endre: Nagyszalonta jeles szülöttei (Gyula, 2001)

Sinka István (1897-1969) költő, író

folyóiratot alapít Kelet Népe címmel. Második kötetében, a Pásztorénekben (1935) a maga és osztályos társai gondjait, keserveit kiálltja a világba. Küldetéstudat lelkesíti, és 1937-ben Budapestre költözik. Közelebb kíván lenni a népi írók csoportjához; velük együtt vívja a harcot a kisemmizettek érdekében a nagybirtokosok s a bérlők ellen. Reményeiben csalatkoznia kellett: munkát nem talál; napi tíz-tizenkét fillérből éldegél, éhhalál veszélyével kerül kórházba. A szűk esztendőknek az áldozatos könyvkiadó, Püski Sándor vet véget. 1939-ben megjelenteti összegyűjtött verseit az igen kifejező Vád címmel. Ezután minden évben új kötettel jelentkezik: novellákkal, balladákkal, elbeszélő költeménnyel, kétkötetes önéletrajzzal, a Fekete bojtár vallomásaival, amelyből hányatott sorsa, pokoljárása a legteljesebben ismerhető meg. Szenvedései és politikai csalódásai a népi írómozgalom jobb szárnyához közelítették, de a német és magyar fasizmustól elhatárolta magát. Az 1945-ös politikai fordulattól várta, hogy az végre megoldja a legszegényebbek, a kisemmizettek évezredes sérelmeit; igaz, nem kommunista módon. A lapok szívesen közlik újabb verseit, de az 1948-ban hatalomra kerülő proletárdiktatúra hallgatásra ítéli, kirekeszti az irodalmi életből. Csak 1957 után jelenhetnek meg elszórtan versei, 1961ben novelláskötete. Amikor lírája (Ena-dalok) és epikája (Mesterek uccája, Szigetek könyve) új erőre kap, a betegség költözik be hozzá, utolsó éveiben Szin Magda áll bátorítóan mellette, miközben a költő végső menedékért az Istenhez folyamodik. A Biblia világába merülten éri a halál 1969. június 17-én, este. Veres Péter, a barát és sorstárs a szalontai „fekete bojtár" életművét ekként értékelte: „Abban a nem túl nagy névsorban, amely a magyar irodalomban Janus Pannoniusszal kezdődik ... ott lesz Sinka István is, amíg magyarok élnek, és beszélnek a földön". Sinka helybeli tisztelői már a kommunista diktatúra idején az irodalmi körben igyekeztek tudatosítani az egykori fekete bojtár szalontaiságát. Szándékaik kiteljesítésére csak a politikai fordulat után nyílott lehetőség. Mindenekelőtt a szülőházat jelölték meg márványtáblákkal (egyiket Túrkeve, a testvérváros, a másikat az RMDSZ helyi szervezete ajándékozta), majd az utcát nevezték el róla. A költő születésének centenáriumát az Arany János Művelődési Egyesület rendez-