Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)
A 12 éves apátplébános
sapkákat, kesztyűket, zoknikat is készítenek, amennyit csak tudnak. Az a fontos - szögezték le -, hogy legalább a karácsony előtti hétre minden elkészüljön s így a szentestén minél több gyermeknek legyen egy kis öröme. Lassan-lassan ki is alakultak azok a kis csoportok, amelyek elvállalták a szükséges anyagok felmérését, beszerzését, a varrást, kötést, horgolást. Elhatározták azt is, hogy a kötések, horgolások, sőt a szabások egy részét is a kongregációk leánytagjaival együtt, közös munkadélutánokon fogják végezni, így nem lesz olyan unalmas a munka, sőt, egyúttal számos serdülő leányt meg tudnak tanítani ezekre a munkákra. Csak a lábbelikkel volt baj. Nem tudták, ki is vállalná el azok elkészítését, hiszen a bakancsgyár, ahol az elmúlt esztendőkben igen jutányos áron készültek ezek az akciócipők, ekkorra már hadiüzem lett, s csak a hadseregnek dolgozott. A nagy tanakodás közben megérkezett Apor báró úr is, aki egy közbejött temetés miatt késett egy jó fél órát a megbeszélésről. (A báró úr szokott az első lenni mindig, de hát a temetéseket nem lehet előre ütemezni, s az azokon való részvétel felold minden udvariasság alól!) A báró úrra igen nagy szükség volt ezeken a megbeszéléseken. Nemcsak azért, mert igen jó tanácsokat tudott adni az asszonyoknak minden gazdasági kérdésben, s nem is csak azért, mert az egyházközség pénzeszközeit ő ismerte a legjobban és csak ő tudta megmondani, mennyi támogatást is tud az egyház adni ezekhez az akciókhoz, hanem főként azért, mert ő tudta legjobban kimosolyogni a legtehetősebb asszonyok pénztárcáiból a szükséges összegeket. Mert csodálatos varázsereje volt. Amikor ő jelen volt egy-egy akciónál - jó néhány előkelő asszony szinte egymásra licitált a megajánlásokkal. A megkésve érkezett báró a hidegtől kissé kipirult arccal üdvözölte a jótékony asszonyokat, s elnézésüket kérte a kis késésért, majd a lángoló kandalló mellett megmelengette átfázott tagjait. A háziasszony gyorsan előkerített egy forró teát és már folyt is tovább a megbeszélés. Juliska néni vázolta az eddigieket, örömmel nyugtázva, hogy miben sikerült már megegyezniük. De gondterhelt arccal említette a cipők problémáját. -Jaj, drága Juliskám, hát nem emlékszik már rá, hogy ma 5 órára meghívtunk egy mestert, akit Béres úr, a bakancsgyár igazgatója ajánlott? Ő szokta a menhelyes gyermekek cipőit is készíteni, elfogadható áron. Széli igazgató úr is javasolta. Őknagyon megvannak elégedve vele. Azt hittem, már itt van, azért siettem olyan nagyon. De még be sem fejezte mondandóját, halk kopogás után egy kissé bicegő, botjára támaszkodó, mester ember kinézetű férfi lépett be. Meglátva a főpapot, dicsértessékkel köszönt, majd a hölgyek felé fordulva „kezeiket csókolom"-mal tisztelgett. - Méltóságos uram, fordult a báróhoz, hívására megérkeztem. Bocsánatot kérek a késedelemért, de Máriafalva kissé messze van, s ebben a zimankóban csak lassan tudtam jönni.
