Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A névnapi torta

névnapját, bent a parókia kertjében, az árnyas fák alatt. Most azonban - mivel a báró úr ígérete szerint a kongregáció Máriafalván tartja fontosabb összejöveteleit - úgy adódott, hogy a névnapi ünnepélyt is itt tartották meg. Most annyival bővült a program, hogy a kongreganisták mellett a napközis gyermekek is kaptak egy finom uzsonnát. No, lett nagy készülődés Máriafalván! Mert az ottani szülők sem akartak kimaradni nagy jótevőjük névnapjának megünnepléséből. így azután - ha sikerül - emlékezetes névnapja lesz a báró úrnak. (Úgy is lett.) A napköziben nagy volt a készülődés. Az ügyes szülők és iskolás gyermekek olyan virágpompát varázsoltak az egész épületbe, hogy talán egy virágkiállítás sem lehetne szebb. Az egyik falra, fonott rózsafüzérből szép, gömbölyű betűkkel odakerült: ÉLJEN SOKÁ! Külön asztalkákon terítettek a gyermekeknek, külön nagy asztalokon a felnőtteknek. A gyermekek asztalai roskadoztak a sok finomságtól, foszlós kalácstól, kakaótól, meg a sok-sok apró süteménytől, amiket az ügyes felnőttkezek odavarázsoltak. A szülők erre az alkalomra ünneplőbe öltöztetve küldték el gyermekeiket. (Némelyik gyermeknél ez csak annyit jelentett, hogy a tegnapi kising és gatya mára tisztára mosva került fel rájuk, mert bizony némely helyen még „váltó fehérneműre" sem futotta.) Mégis ünnepelt mindenki! A kongreganista lányok is kitettek ám magukért! Finomabbnál finomabb sütemények, tészták, torták kerültek az asztalra, a nagy diófa alatt. A fő helyre, ahová az ünnepeltet várták, egy hatalmas, emeletes torta került, amelyet egy kitűnni vágyó kongreganista leány csináltatott Berényi mester cukrászdájában. Lassan már mindannyian együtt voltak az ünneplők, csak éppen az ünnepelt hiányzott még. Rövid várakozás után azonban ő is megérkezett Vilics bácsinak, a kocsisnak a konflisán. (Pontosan érkezett, mert nem szeretett késni!) Apor báró ritkán volt úgy meglepve, mint most, amikor az ő nevét viselő intézményben, az ő tiszteletére rendezett ünnepségen megjelent. A virágpompa szinte elszédítette. Az üdvözléseket kissé elkedvetlenedve fogadta, mert nem szerette a személyének szóló dicsőítést. Úgy érezte, az Úristen előtt ez kisebbíti az ő önzetlenségét. Mert ő itt a földön nem várt jutalmat munkájáért. (Ő csak a majdani mennybéli jutalomra számított!) De mindez csak pár pillanatig tartott, mert amikor látta, hogy ezek az igaz szívből ünneplő felnőttek és gyermekek csak az iránta érzett szeretetüket akarják kifejezésre juttatni, visszaszállt lelki békéje, s valami nagy-nagy mennyei megnyugvás szállta meg szívét. Boldognak érezte magát, mert látta, hogy amiért küzd, dolgozik egy életen át, az lassan kezd beérni. Még jobban felvidította a gyermekek köszöntője. Szemei bepárásodtak, amikor látta, hogy a mezítlábas kis táncosok milyen igyekezettel rakosgatták lábaikat a poros udvar színpadnak kinevezett sarkán. (Talán az Operaház