Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A névnapi torta

tudom, jókor jöttem-e? Ma 10 órára tetszett ide kéretni, hogy a nyári programokat megbeszéljük. - Mindörökké, fogadja a báró a köszönést. - Maga az, drága prefekta? Magát a jó Isten küldte most ide! Rettentő nagy gondban vagyok! Modeszta nővér utódját kellene megtalálnom! - Bizony, olyan odaadó, midenhez értő napközivezetőt nagyon nehéz lesz találni Máriafalvára - veszi át a szót a prefekta, azaz Geist Ilus, az Úrleányok Mária Kongregációjának vezetője, prefektája, aki megbeszélésre érkezett. Tudom, milyen nagy munkát végzett Modeszta nővér, hiszen jó néhány alkalommal voltam vele közös családlátogatáson, segítettem neki a napközi felkészítésében, meg a Szent Antal-napi gyűjtések rendbe tételében. Ő mindenkit ismert Máriafalván, de szerették is ám ott nagyon a gyermekek, felnőttek egyaránt! Mindenkihez volt egy-egy kedves szava, vigasztalása. Nem ismerte a fáradalmakat, a lehetetlent. Összeomlása előtt pár nappal is. kint voltam nála a napközi otthonban. Nagyon el volt keseredve, mert Sal Józsi bácsi, a bútorgyáros, nem tudta idejére elkészíteni az új bútorokat, csak pár hét múlva lesz velük készen. És még csak nem is reklamálhat, mert majdnem teljesen ingyen kapta őket. Pedig hogy szerette volna, ha a megnyitón már nem a templomi padokból összerakott asztalokon esznek a gyermekek, hanem már az újaknál! De örömmel újságolta, hogy minden férőhelyre van már gyermeke! S szinte súgva mondta, hogy az idén két zsidó, meg három-négy román gyermek is jelentkezett. Igaz, ezek menhelyes gyermekek, de a nevelőszülők olyan szegények, hogy nem árt, ha a gyermekek a napköziben lesznek. - Drága prefekta! Nem gondolt arra, hogy ezt a munkát, a jó Isten segítségével maga is el tudná látni, pattant ki a báró agyából a mentő gondolat! Tudom, most anyagilag is elférne maguknál az a pár pengő. Úgy tudom, 40 pengőt szavazott meg kezdő fizetésnek az egyháztanács. Ez ugyan nem sok, de hát most többre nem futja! - Mondja a báró. - S kedves prefekta, én őszintén magára gondoltam! Ha egy kicsit is tisztel engem, bizonnyal el is vállalja ezt a nagyon szép munkát! -Jaj, kedves báró úr! (ő mindig így szólította „főnökét"), köszönöm a nagy bizalmat, de én igen gyengének érzem magam az ilyen munkához, és segítség nélkül úgysem tudnám azt elvégezni. Az igaz, hogy a gyermekeket nagyon szeretem, meg az a pár pengő sem jönne rosszkor, mert édesapám lakatosműhelye lassan csődbe jut, de alig ismerek valakit Máriafalván, meg hát nem tudom, az otthoniak mit szólnának hozzá. - Kedves prefekta! Ha csak ilyen problémái vannak, akkor azokon lehetne segíteni, mert minden bizonnyal kapna ott kint segítséget. Hiszen szegény Modeszta nővér jó segítői, Szerediék, a házmesterek meg az a jó néhány fiatalasszony és diák, akik az ő segítségei voltak, magának is rendelkezésére állná-