Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)
A névnapi torta
egy csepp hús sem. Testét szinte csak a bőr meg a csontok tartják egybe. Erősen meg sem merte szorítani, mert félt, hogy vékony csontjai összetörnek.) Sajnos, előrelátásának igaza lett. Szegény Modeszta nővért néhány hónap múltán eltemették. S neki a nővér utódját talán még nehezebb volt megtalálni, mint annak elvesztésébe belenyugodni. Az egyházi rend már nem tudott több apácát adni. Nemcsak azért, mert amúgy is kevesen voltak, hanem azért is, mert a kórházi betegek ápolása, az iskolai nevelés, oktatás mindenkit lekötött, aki talán még alkalmas lehetett volna erre a munkára. Szerencsére Modeszta nővér kiesése éppen az iskolai év befejezése előtt történt (hiszen nyári napközi otthon volt még csak a Apor Napközi Otthon, s csak az iskolaév végeztével kezdte meg a gyermekek nyári gondozását) s így erre a nyárra - az iskolaév megszűntével - még akadt 1-2 ügyes, fiatalabb apáca, akik a nyári szünetet és szabadságuk idejét feláldozták kiesett rendtársuk pótlására. De az ősztől kezdve új napközivezetőt kellene beállítani, aki a hívek gondozását is végezné, mégpedig a civilek közül. De vajon ki lenne a meglévők közül, akire rá lehetne bízni ezt a nehéz, emberpróbáló munkát. Különösen most, amikor már egy jó munkatárs ebből a munkából kiesett!? Hiszen a feladatok is nagyok. Nemcsak a három nyári hónapon át kell mintegy 50 gyermek gondozását, élelmezését megszervezni, hanem az egész városrész felnőtt lakosságának egész évi lelki ápolásáról, a családlátogatásokról is gondoskodni kell, nem is beszélve a pár fillér kereseti lehetőséget nyújtó tanfolyamok megszervezéséről, megtartásáról, vagy éppen a vasárnapi szentmisék lehetőségének biztosításáról. És hol vannak még a serdülő fiatalokkal való foglalkozás lehetőségei? Mert azokat sem lenne szabad hagyni szétszóródni! Mivel nagy szükség lenne arra, hogy ne a kocsma, ne egy-egy szélsőséges szervezet legyen a nevelőhelyük, hogy ezek a fiatalok ne tévedjenek el, hanem jó kezekben maradjanak! Végiggondolta már a Szociális Misszió Társulat tagjait, de azokat nem találta eléggé mozgékonyaknak, önállóaknak. A kongreganistákat pedig még túl fiataloknak, gyöngéknek látta erre a munkára. Pedig csak kell találnia valakit, akit megbízhat - mint szociális nővért - ezzel a munkával, akinek segítségével majd az egész városra kiterjedően megalakíthatják a szociális hálózatot. Hiszen a galbácskerti Szent István-ház is hamarosan elkészül, s ott is szükség lesz egy újabb vezetőre. Tehát egy hálózat szükséges ehhez a munkához. De hát kikből és miből ebben a szegénységben? - Édes jó Szűzanyám! Segíts megtaláltom Modeszta nővér utódját, és segíts hozzá, hogy szociális elgondolásomat meg tudjam valósítani - hagyta el egy fohász a főpap ajkát, mert amikor bajban van, mindig fohászkodott. Halk kopogás az ajtón. A báró magához tért kissé szétszórt gondolataiból. - Tessék bejönni! - Dicsértessék, báró úr, hangzik egy halk, tiszteletteljes köszönés. Nem
