Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Szent Péter pálfordulása

A hívek persze együtt énekelték vele olyan hangosan, olyan lelkesen, hogy talán még a sok-sok kilométer távolságra levő Máriaradnán is meghallották! (Ez még akkor a báró szemébe is könnyeket csalt, s bár nem voltak benne irredenta érzelmek, most mégis úgy érezte, hogy bizony nagyon jó lenne, ha Máriaradnán is el lehetne egyszer még énekelni a Boldogasszony Anyánkat. Arra is emlékezett még a báró, hogy az öreg szeme annyira megromlott, hogy munkát már nem tudott vállalni. Zöldségtermelő gyermekei adtak neki munkát, akik viszont baptisták voltak, akiket Gyulán hívőknek neveznek. S az öreg, részben azért, hogy a családi béke (és a napi betevő falat) meglegyen, részben meg hogy éneklési kedvének és imádságos lelke nyugalmának is eleget tegyen, átlépett a baptista felekezetbe, már több mint egy évtizede. Az sejthető volt, hogy az öreg az új felekezetnél jól érezhette magát, hiszen a szomszédos házaknál megtartott bibliaórákat szorgalmasan látogatta, mivel bibliaolvasó ember volt világ életében. Bizonyára jó hatással voltra az énekkar is: rézfúvósok kíséretével dicsérték az Istent. Irigyelte is ezért őket a báró, hogy ez a maroknyi kis csoport ilyen zenekart produkált, ugyanakkor a város többi nagy felekezete - van belőlük legalább négy - képtelenek még egy kis kamarazenekar összehozására is. -Talán ha apát uram beszélne vele, sikerülne őt megnyerni a célnak, pattant ki a gondolat a kántor fejéből. Mert itt, most már csak a csoda segíthet, s arra csak apár úr képes, folytatta kissé gunyorosan a kántor. -Jól van, megpróbálom, de csodát tőlem se várjanak - válaszol a felhívásra a főpap. Holnap úgyis Máriafalván lesz dolgom, az új napközi otthonban lesz délután litánia. Utána átmegyek hozzá, mert úgy tudom, ott lakik valahol a közelben. Másnap a litánia után valóban fel is kereste a báró úr a Szent Péter-jelöltet. Alacsony kis házikóban lakott feleségével a kis öreg, mintha csak játékházikó lett volna. A jól megtermett bárónak alaposan le kellett hajolnia, nehogy a fejét a szemöldökfába üsse, amikor illedelmes kopogtatás után belépett a pici konyhába. A kis öreg először csak hunyorgott, fel-le tolván vörös, görbe orrán a drótkeretes okulárét, amelyet egyik szára helyett valamiféle fekete madzag, talán cipőpertli maradvány rögzített a füléhez. - Dicsértessék! Megismer-e Szász uram? - kérdezi meleg hangon a báró. Meg szeretném kérdezni, nem lenne-e kedve velünk jönni a radnai búcsúra? Mert tudja, Szász uram, megint baja van a kántor úrnak. Igaz, ez már nem a régi, mert már azóta új kántorunk van. De most ennek is nagy a baja. -Jaj, hogyne ismerném meg nagy jó uram! De honnét az a nagy kegyelem, hogy városunk főpapja, az egyház vezetője lépi át szerény kis házam küszöbét, amire én nem is vagyok méltó - hangzanak a bibliai ihletésű szavak a meglepett kis öreg szájából, majd hirtelen feleségéhez fordul: - Mama, adjál gyorsan széket a főtisztelendő báró úrnak, nem látod, milyen nagy vendégünk