Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Szent Péter pálfordulása

szó sem lehet róla. Különben a vallásom sem engedi, hogy én színpadra lépjek vén ember létemre, mutogatni magamat! Egyszóval az öreg sehogyan sem akart kötélnek állni. A kántor bácsi most már vidámabb volt, mert reménykedett abban, hogy megoldódik ez aprobléma. El is kezdték a próbát. Müncz Jónást addig, míg az igazi meg nem érdezik, ő alakította. Igyekezniük kellett a színdarab gyakorlásával, mert estére még egy próba volt beütemezve. El kellett kezdeni a közös próbákat a reformátusok énekkarával a nyári nagy együttes rendezvényre. Ugyanis a két egyházi vezető, Apor báró és Harsányi Pál, a református esperes, aki mellesleg felsőházi tag is volt, és a két énekkarvezető, Huszár László és a református Kertész Lajos már régebben megegyeztek abban, hogy a nyár folyamán a két énekkar együttesen fog fellépni egy ünnepi rendezvényen. Hadd lássa a világ, hogy az egyházak egymásnak nem ellenségei! Nos, ennek a közös szereplésnek a tematikáját kellett most megbeszélni, hogy a közös próbák mielőbb elkezdődhessenek, mert ha kinyílik a tavasz, az énekkari tagok is munkába mennek, s csak kevés idő jut majd a próbákra, az összeszokásra, az együtténeklésre. Bár már öreg este volt, az énekkari vezetők úgy belefeledkeztek a közös munka várható örömének vázolásába, hogy észre sem vették, amint a báró belépett a terembe. Örömmel látta a jó kapcsolat kialakulását, s melegen érdeklődött a munkák állásáról. A két karvezető lelkesen ecsetelte, milyen jó partnerekre találtak egymásban s máris biztosítva látták a nyári vállalkozás sikerét. Huszár kántor azonban kissé lehangolt volt. A báró úr rá is kérdezett, mi az oka kedvetlenségének. S akkor a kántor elmesélte a Szent Péter-esetet. Nem tudja, hogyan is lehetne az öreget rábírni a fellépésre. Apor báró még jól emlékezett az öreg Szászra, aki hajdanán buzgó katolikus volt, s a búzaszentelőkön, a búcsúkon ő vállalta az előénekes szerepét. Még arra is emlékezett, hogy-úgy a húszas évek derekán-egy alkalommal a radnai búcsúra menőknek ő volt a vezetője, mert a kántor hirtelen megbetegedett, és a hívek közül senki nem ismert több búcsújáró éneket, mint ő. Még arra is jól emlékezett, hogy a román katonák odaát nem engedték elénekelni a Boldogasszony Anyánkat, de az öreg, amikor visszafelé átlépték a határt, szép baritonján azonnal rákezdett a szívet-lelket felmelegítő, régi magyar Mária-énekre: Boldogasszony Anyánk, Régi nagy patronunk! Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk: Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!