Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Alkotó évek

imádkoznak. Ha majd nagy leszel, és te is megtanulod majd a latin imádságokat, s ha egyszer majd elmégy, mondjuk Amerikába, ott is tudsz majd együtt imádkozni az ottani hívekkel. -És tisztelendő bácsi, kérem, tessék mondani, nagyon zavarná az a Jóistent, ha mondjuk az egyik fülével azt hallgatná, amit a pap bácsi latinul imádkozik, a másikkal pedig azt, amit mi ugyanakkor magyarul imádkozunk. Mert a sok, templomba járó ember közül csak kevesen tudják a latin imádságot mondani. Meg sokan vagyunk még kicsik is. De a nagyok közül is sokan soha nem lesznek olyan „nagyiskolások", hogy latint tanuljanak. És ez a szegénynép is szeretné a misét imádkozni. S ha a Jóisten, legalább az egyik fülével nem érti meg őket, akkor miért járjanak templomba? De ha a pap bácsi latinul, a nép meg magyarul imádkozhatna, az mindenkinek jó lenne. S akkor mindenki szívesebben járna templomba, mert nyugodt lehetne, hogy amiért ott imádkozik, azt a Jóisten meghallgatja. Mert - tessék elhinni - amit a pap elmond, azt az imádságot mi is, a mi szép magyar nyelvünkön is el tudhatnánk mondani, együtt a pap latin imájával, csak ő csendben mondaná, mi pedig hangosan. S ha még közben pár szép éneket is elénekelnénk, annak a Jóisten is biztosan örülne, mi pedig úgy éreznénk, érdemes volt a templomba elmenni! Nem zavarta meg Apor báró az értelmes gyermeket áradozása közben, mert érezte, nagyon igaza van. Mert ő, a nép egyszerű gyermeke megtalálta azokat a feleleteket, amelyek őt, a művelt papot nem hagyták nyugodni. S most értette meg, mi az oka, hogy a szentmisékbe nem kapcsolódnak be az emberek. Magához ölelte az okos gyermeket, s csak annyit mondott neki, hogy ő megígéri, nemsokára a hívek magyarul imádkozhatják a templomban a miseimákat, az Úristen nagyobb dicsőségére. Hazamenve, Apor báró sokat gondolkodott az aznap történteken, s rájött, hogy bizony az egyház ténykedése terén is sok a javítani való, ha közelebb akar kerülni a hívekhez. Sok - dogmát nem érintő - szabályt, szokást kell úgy megreformálni, hogy azzal az egyház és a hívek kapcsolata bensőségesebb, szorosabb legyen. Erre nemcsak azért volt szükség, hogy ez a kapcsolat növekedjék, hanem azért is, mert - különösen az egyszerűbb emberek között - a szekták egyre jobban terjedtek. Ez azért volt veszélyesebb, mivel egyes szekták bizonyos anyagi támogatást, munkaalkalmat is tudtak adni az embereknek. Apor báró, miközben e problémák megoldásán töprengett, rádöbbent, hogy mindez nemcsak az ő problémája, hanem az egész országé is. S így már még nehezebb lett a megoldás, mert szeretett volna az egész nemzeten segíteni. De itt, az ország egyik legtávolabb zugában mit is tehetne ő, ami az egész ország életére kihat? A megoldás kulcsát ismét a véletlen adta a kezébe. Igaz, ez most a kegyetlen véletlen volt. Ugyanis 1923- december l-jén elhunyt nagy pártfogója, gróf