Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A forradalom tüzében

Valamikor 3 óra után megérkeztek a szónokok is, élükön Somló Dezső budapesti kiküldöttel és Martos Manóval, a gyulai Néptanács elnökével. Somló kemény hangú beszédben ostorozta a helyi direktóriumot és a sze­rinte gyönge kezű proletariátus tehetetlenségét. Erősen kifogásolta, hogy a gyulai nép ellenségei, a népnyúzó burzsoák még szabadon vannak, s titokban örömmel várják a román burzsoá hadsereg közeledését, hogy majd velük együtt közösen csapjanak le a nép védtelen fiaira, s irtsák ki a forradalom bátor harcosait, a magyar proletárokat! - Miért engeditek ti ezt elvtársak, miért hagyjátok még most is, egy hónappal a hatalomátvétel után szabadon garázdálkodni őket? Ezeket a tőkéseket, zsíroshasú oláhokat, ezeket a népnyúzókat? Szedjétek össze őket, mint túszokat, s állítsátok oda a burzsoá román hadsereg géppuskái élé, akiket már úgyis nagyon várnak! A tömegben nagy lett a nyüzsgés, egyesek éljeneztek, mások fütyültek. A szónok folytatta: - A tanácselnök elvtárs és én már össze-állítottuk azoknak a névsorát, akik szerintünk nem kívánatosak közöttünk. És ha ti most hozzájárultok, estére a direktóriumi tanács jóváhagyja, s utána túszként összeszedjük őket. Hirtelen haláli csend támadt. Majd a direktóriumi tagok felemelt kézzel kezdték kiabálni, a tömeg egy része utánuk: - Le velük, szedjétek össze őket, le a népnyúzó burzsoákkal. Sal István direktóriumi tag, aki első perctől kezdve ellenezte ezt az esztelen túszakciót, aki a vértelen forradalomnak volt a híve, a tömeg szélén megpil­lantotta a gimnázium kerítésének támaszkodó dr. Márkus Mihály ügyvédet, a románajkú lakosság szószólóját, aki összebújva beszélgetett Pallmann Péterrel, a reformátusok papjával. Odafúródott hozzájuk a nagy zűrzavarban, s kérte őket, azonnal keressék fel Apor Vilmost, valamint a város többi felekezetének vezetőit, s mind a románok, mind az egyházi vezetők küldöttségileg keressék fel az este 6 órakor kezdődő dirktóriumi gyűlést, és tiltakozzanak az ártatlan lakosok túszul való összeszedése ellen. Talán sikerülni fog a már amúgy is megingott direktóriumi tagokat rávenni, hogy álljanak el szándékuktól, amelyet az előzetes tervek szerint éjjel akartak végrehajtani. - De ne késlekedjenek uraim, súgta kétségbeesve a jóindulatú informátor. Most minden perc drága lehet és emberéletekről van szó! - Ezzel el is tűnt a nyüzsgő, kiabáló, vesze­kedő tömegben. Márkus a román küldöttség összeszedését és Összeállítását vállalta, s máris útnak indult. Pallmann pedig egyenesen Apor báróhoz tartott. No, kedves öcsém, esett neki a csengőszóra kaput nyitó plébánosnak, aki éppen kapuőri szolgálatot teljesített, míg káplánjai a nagyheti fáradalmakat pihenték ki szobáikban. No, édes öcsém uram, voltál-e már életed során parlamenter? Mert ha nem, hát most lehetsz, tréfálkozott savanyú humorral. S elmesélte egy pohárka bor mellett a Kossuth téren az imént történteket. S elmondotta Sal Pista parancsszerű kérését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom