Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A forradalom tüzében

-Úgy beszéltük meg Márkussal, hogy valamennyien fél 6-kor itt találkozunk nálad, mert te vagy legközelebb a direktóriumhoz. Most én továbbmegyek az evangélikus és a zsidó papért, te is hozd magaddal egyik káplánodat, hadd legyünk imponáló létszámmal! így mi, papok, képviseljük a magyar polgárokat, Márkusék a románokat. Téged kérnénk fel, hogy pár szóval elmondanád kérésünket: próbáljanak elállni ettől a nagyon végzetessé válható akciótól. A fiatal plébános egy pillanatra megdöbbent a nagy feladattól, de mivel ártatlan emberek megvédéséről volt szó, egy percig sem vonakodott. Még az sem jutott eszébe, hogy bizony ezt az egész küldöttséget is befoghatják a túszok közé (ha éppen már nem szerepelnek azon a bizonyos névsoron, amelyet a Kossuth téren emlegettek). Pallmann Péterrel Apor báró igen jó barátságban volt, nemcsak azért, mert szinte egyszerre kezdték el gyulai szolgálatukat, hanem azért is, mert dr. Pallmann nagy tudású hittudós volt, aki korábban a jezsuita rend-nek volt tagja, s csak a háború kezdete után lépett át a református egyházba, Balthazar debreceni püspök melletti eltöltött egyéves gyakorlat után. Több könyvnek, folyóiratnak, vitacikknek volt a szerzője. Igen jó barát, aki éppen ezekben a nehéz hetekben öntött bizalmat, reménységet ifjabb barátjába. Amikor Pallmann elment, Apor báró főzetett szakácsnéjával 8-10 főre jó erős teát, majd szobájába vonult, letérdelt a feszület előtt, és pár rövid fohász után nekifogott, hogy összeszedje gondolatait beszédje vázlatához. Kérte az Úristent, segítse meg őt és barátait, hogy sikerrel járjanak ebben a nehéz ügyben. Éppen befejezte mondanivalójának összegzését, amikor sorban, egymás után megérkeztek társai is. Rövid teázás közben szinte mindegyiküknek volt egy pár jó szándékú, aggódással teli megjegyzése. Valamennyien érezték, hogy küldetésük nem veszélytelen, de egyikük sem riadt vissza, hiszen nem magukért, hanem híveikért, polgártársaikért vállalták ezt a küldetést és Isten nevében elindultak. Apor báró megbízható, hűséges káplánját, Takácsy Dénest vitte magával. Az a pár száz méter, amit meg kellett tenniök, bizony felért Krisztus urunk golgotai útjával. Mindegyikük vállán érezte a nehéz keresztet. De mentek, rendületlenül, bízva küldetésük sikerében! A direktórium vezetői már együtt ültek, hangosan vitatkoztak. Ismert gyulai nevek röpködtek a levegőben. A fegyveres ajtóőr azonnal jelentette „egy nagyobb tömegű csoport" érkezését, akik bebocsátást kérnek, mégpedig azonnal. Amikor bejutottak, hirtelen nagy csend lett az eddig ugyancsak zajos teremben. Somló Dezső, a budapesti küldöttek vezetője törte meg a csendet. Nem tudta, de sejtette, hogy az itt megjelentek igen tekintélyes emberek, s valami jópofáskodó humorral akarta az ő szellemi fölényét kifejezni: - Mi az, mi az, uraim? A listát még össze sem állítottuk, s önök már előre, önként jöttek