Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)
III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig
tervmutatók erőteljes csökkentése, a magántermelők mentesítése a tervkötelezettség alól: náluk csak a begyűjtési terv teljesítése maradt kötelező. A községek a továbbiakban csak néhány összevont tervszámot kaptak. A korábbi rendszerre jellemző az, hogy ekkor tiltották meg a termelőszövetkezeti tervek járási tanácsok általi meghatározását ill. a tervek ottani önkényes változtatását. Az állami gazdaságok a továbbiakban a 470-500 növénytermelési mutató (!) helyett "csak" mintegy 60-at kaptak; a termelt 87féle növény helyett csak 20 termelési előirányzatát határozták meg előre. A megyék és járások 1.400- 1.500 mezőgazdasági tervszám helyett 160- 170-re számíthattak. A begyűjtésnél a Minisztertanács a fő tervezési hibát abban látta, hogy a beszolgáltatási előírások nem álltak összhangban a más időpontban készülő termelési tervvel. Hiányzott a jó kooperáció a mezőgazdasági és az élelmiszeripari tervek között. 246 A rendszer érdemben e területen sem volt javítható. 1955 szeptemberében ismét elő kellett venni a kérdést és előírni, hogy a gazdaságok, szövetkezetek, tanácsok több, a kezdeményezést lehetővé tévő jogkörrel látandók el, és csökkenteni kell a tervmutatók számát is... A szövetkezetekre ill. egyéni gazdákra nézve csak a kenyérgabona vetésterület és a beadási kötelezettség jelentett - a határozat szerint - kötelező tervfeladatot. Ezzel ellentétben viszont leszögezte a határozat, hogy a mezőgazdasági termelés irányszámait (melyek a megyei, járási és gépállomási szervek számára kötelezőek) az egyéni termelőkre kötelező tervként lebontani tilos. Igen ám, de mit tehetett a megyei, járási mezőgazdasági előadó a számára viszont kötelező mulatókkal? Csakis azt, hogy a téesz-ekre is és a községekre is lebontotta a mutatókat, azok pedig továbbontották a termelőkre az "irányszámokat"... 247 1956 májusában a Tervhivatalban azt kellett megállapítani, hogy a mezőgazdasági tervezés rendje jelentősebben nem egyszerűsödött. Az irányszámok pedig a valóságban tervszámonként funkcionáltak. 1957-tel tervbe is vették az irányszámok jó részének felszámolását. 248 Említettük: 1954 januárja, a racionalizálási alaprendelet után sorra készültek az egyes szakterületek egyszerűsítési javaslatai. Az ármegállapításnál növelni kívánták a Minisztertanács, és csökkenteni az OT jogkörét. 249 Az anyaggazdálkodásról megállapították, hogy a szoros kötött gazdálkodás erős bürokratizálódást idézett elő; a tervezésbe vont cikkek köre állandóan nőtt, jelentéktelen anyagmennyiségeket is tervezni kellett. A tárcánként sematikusan felállított értékesítő és beszerző szervezetek rugalmatlanok voltak, s egyébként is csak a központilag kiutalt cikkek mozgatását intézhették. Érdemi kereskedelemről szó sem volt. A Minisztertanács - figyelemreméltóan - azt is megállapította, hogy megfelelő készletek híján jogszabályok, rendeletek nem segítenek: márpedig a rendszer szignifikáns eleme volt a hiány... 250 A könyvviteli munkában számos felesleges, időrabló munkát akartak felszámolni, a 246. 2103/35/1954. Mt sz. h. - HT 35. 161. A mezőgazdasági tervezés racionalizálásáról ld. még az FM Kollégiumának 1954. márc. 30-i határozatát - 20/1954. sz. h. - UMKL-FM Koll. - 1954. márc. 30./1. p. 247. 4385/1955. Mt sz. h. - Uo. Begy. M. TÜK - 8/0010/119. 248. Előterjesztés... - UMKL -Élip. TÜK - 66. 1./006/76. 249. 2162/51/1954. Mt sz. h. - HT 51. 299. (szept. 30.); 2138/1955. Mt sz. h. - Uo. 34. (jún. 14.) 250. 2138/45/1954. Mt sz. h. - Uo. 45. 270.
