Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)
III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig
így radikális fordulat helyett csak enyhébb, bár így is - 1952-53 fordulójához képest - jelentős változások képezték a realitást. Júliusban felállították a Legfőbb Ügyészséget és megszüntették az internálásokat. Az amnesztia mintegy 20 ezer embert mentesített, eltörölték a rendőri bíráskodást, majd néhány régi párttagot rehabilitáltak; ugyanakkor a koncepciós perekről mélyen hallgatott a vezetés... 11 Sorra csökkentették a közszükségleti cikkek árát - átlagosan 15-25%-kal. 12 A Szabad Nép is figyelmeztetni kezdett az alulról jövő bírálat fontosságára, arra, hogy olyan legyen a légkör, melyben bátran lehet kritizálni. 13 Mindez fontos volt, hiszen könnyített a nép mélységes gazdasági és lelki nyomorúságán. Csak éppen a döntő áttörést sikerült Rákosinak megakadályoznia: a múltbeli törvénysértések konkrét beismerését, a felelősök megbüntetését és a gazdaságpolitika alapos és elvi megváltoztatását. Jelezte ezt a KV 1953. október 31-i ülése is, melyen Rákosi elkente a bűnöket, sőt dicsérgette a "régi szakaszt"; most más kell - mondta -, de amit a múltban tettünk, az akkor jó és helyes volt (!). Gerő szokásos cinizmusával odáig merészkedett, hogy kijelentette: az új szakaszt az előző szakasz eredményei tették lehetővé... 14 Ez a sztálinizmus leplezetlen apológiája volt már. Az új szakasz gazdaságpolitikája, Nagy Imre és hívei munkája eredményeképpen fokozatosan rehabilitálni kívánta a kemény években az iparosítás finanszírozója szerepébe kényszerített mezőgazdaságot. Az MDP KV és a Minisztertanács közös határozata három év alatt 12-13 milliárdnyi többletberuházást írt elő az agrárszféra javára és szorgalmazta az adó- és beszolgáltatási rendszer előírásai miatt egyre inkább szűkülő kenyérgabona- és takarmánytermelés fokozását, az ehhez szükséges ösztönzők kidolgozását. Hasonlóképpen célozta a határozat az adó- és beszolgáltatási rendszer révén korábban szinte halálra ítélt szőlő- és gyümölcstermelés növelését (a fordulat előtt, mint tárgyaltuk, a szőlőterületeket ötszörösen vették számba az adó-, ill. beszolgáltatási kötelezettség kiszámításakor). A voluntarizmus idején végveszélybe jutott történelmi borvidékeken az 1948-53 között elmaradt szőlő-felújításokhoz és új telepítésekhez a határozat jelentős támogatást ígért. Az irányítás számára előírták, hogy vegye figyelembe - az addigiakkal ellentétben - a helyi termelési adottságokat és biztosítsák a parasztság érdekeltségét, a termelési szerződések önkéntességét. Véget kell vetni annak - folytatódott a határozat -, hogy egyes ipari növények termelését az ahhoz teljesen alkalmatlan földeken is megkövetelték. Szorgalmazta a határozat a mezőgazdaság-irányításban is elburjánzott centralizmus leépítését, az íróasztaloknál, a városokban ügyintéző agrárszakemberek visszairányítását a termeléshez, ahol hiányuk egyre bénít óbb hatású volt. 15 Az agrártermelés minden ágát sorra vevő, sok adattal és irányszámmal megrakott határozat mögötti szándék pozitív volt, ám észre kell venni: a megvalósításhoz szükséges milliárdok hiányoztak. Az ipari szerkezetváltás gyorsabb üteméhez, a radikális költségvetési módosításokhoz, a frontit. Szabó B. 141.12. Ld. pl. SzN 1953. szept. 6. 13. Uo. 1953. júl. 4. 14. Szabó B. 124.15. A határozat: SzN 1953. dec. 23.
