Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)
III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig
félreérthetetlenül: a szocialista fejlődés útja a téesz." Ez már világos visszautasítása volt Nagy Imre említett álláspontjának. Védje meg a paraszt a szövetkezetet, az egyedüli utat, verjük vissza az ellenség támadását; nem tűrjük a szövetkezet elleni agitációt - harsogta Rákosi -, mert a szövetkezetek mögött áll a népi demokrácia összes ereje. Aki eddig nem olvasott a sorok közt, itt aztán tisztán láthatta: lényegében a fordulat, az új szakasz politikájának Nagy Imre- ill. Rákosi-féle felfogása szöges ellentétben áll. A Rákosi által emlegetett ellenség nem más, mint Nagy Imre és támogatói voltak! A kuláklista megszüntetése - dörögte a hiúságában sértett vezér - nem azonos az "ő idejük elérkeztével"; ebből a hitből ki kell őket ábrándítani... "A kulákok most megnőtt szarvát le kell törni." Helyes, folytatta, ha "az illetékes szervek" őrizetbe vették azt a kulákot, aki aratni kezdett a szövetkezet földjén. Szó sem lehet a betagosított kulákföldek visszaadásáról - mondta. Mi javasoltuk - döngette a mellét Rákosi - az amnesztiát, a törvényességet is, de - figyelmeztetett - az éberség fontosabb, mint valaha! Az ellenség aknamunkáját fel kell fedni - folytatta, s itt utalt az "imperialista bérenc" Berija (a Sztálin idején mindenható szovjet titkosszolgálat gyilkos főnöke) leleplezésére. Erről egyébként másutt szó sem esett, mintha semmi sem történt volna... Rákosi beszédét bízvást minősíthetjük a sztálinisták ellentámadásának; a szavakból ugyanis érthetett országszerte minden bolsevik meggyőződésű, balos apparátcsik: nem eszik olyan forrón Nagy Imréék kásáját... Nagy Imre Rákosit követő beszéde is jelezte, hogy Rákosiék ellentámadása máris sikerrel járt: a kulisszák mögött kikényszerítették, hogy Nagy Imre visszalépjen minapi országgyűlési beszédéhez képest, s némileg maga is segítsen lehűteni az annak nyomán felszikrázó remények egy részét. így mindenekelőtt kénytelen volt kijelenteni, hogy mindenben egyetért Rákosi beszámolójával (bár ennek erős hangsúlyozása a pártzsargon szerint egyértelmű volt az ellentétek létezésével). Kiemelte a pártvezetés egységét, melybe nem verhet éket se a belső, se a külső ellenség, s "amely szilárdabb, mint valaha és amelyre jobban vigyázunk, mint a szemünk fényére". Többször is kiemelte, hogy a változások alapja a KV határozata, igyekezett tehát valamelyest háttérbe szorítani saját parlamenti beszédének jelentőségét. Bejelentette - de nyomatékosan PB határozatra utalva -, hogy a begyűjtési hátralékok miatti kártérítéseket eltörlik, csökkentik a téesz-adósságokat. Ugyanakkor megemlítette: a téesz-ből kilépni azonnal és önkényesen nem lehet, csak a gazdasági év végén és "törvényes keretek közt" (!?). Az egyéni gazdákat támogatni fogja a kormány, de folytatta - ez nem jelenti azt, hogy elhanyagoljuk a szövetkezeteket, sőt... - s ez volt az a pont, ahol egyértelműen visszavonulásra kényszerült: a szocializmus építésében mondta - az "egyetlen járható út" a szövetkezet. Befejezésül a beszolgáltatás pontos teljesítését, a "fellazulás" elkerülését szorgalmazta. 10 A radikális fordulat, az erőteljes és alapokig ható korrekció reménye tehát mindössze néhány napig élt. Egyértelmű lett, hogy Rákosiék nem adták fel, s nyilván szovjetunióbeli, a pozíciók zömét birtokló társaik biztatására is gyorsan visszavágtak, s 10. Rákosi és Nagy Imre beszédei: SzN 1953. júl. 12.
