Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig

parasztság felemelkedésének a szövetkezet "a legjárhatóbb útja"! (Emlékezzünk: a KV határozatban a szövetkezet egyetlen útként, "az út"-ként lett megfogalmazva!) Nagy Imre itt jelezte tehát, hogy a szocialista fejlődésnek létezhet nem szövetkezeti útja is. A lakossági szükségletek kielégítése érdekében az új miniszterelnök támogatást ígért a kisiparnak és kiskereskedelemnek, megbélyegezve a túlhajtott államosításokat, a magánkezdeményezés lehetetlenné tételét. Elutasította Nagy Imre az értelmiséggel szembeni bizalmatlanságot, az indokolatlan "tisztogatásokat", azt, hogy jószándékú és felkészült értelmiségieket ért sokszor méltatlan elbánás. A határozat célként tűzte ki a törvényesség helyreállítását, az adminisztratív módszerek elvetését, az állami és tanácsi hivatalok durva, lelketlen ügyintézésének megváltoztatását. Bejelentette a rendőri bíráskodás azonnali beszüntetését, az addig nem létező Legfőbb Ügyészség, mint a törvényesség őre felállítását. Sokakat érintett pozitívan a kuláklisták megszüntetésének bejelentése, még ha szerepelt is a beszédben a kizsákmányoló kulákok korlátozásának fenntartása. Nagy Imre jól tudta, hogy Rákosiék vereségüket csak átmenetinek tekintik s akadályozni fogják a fordulat tényleges végrehajtását. Ezért beszélt arról is, hogy a nép aktív közreműködésére lesz szükség az aknamunkát folytatók ellenében.

9 A háttérben óriási küzdelem folyt. Rákosi, Gerő és Hegedűs András jóváhagyta ugyan Nagy Imre beszédét, így az a PB felhatalmazásával hangzott el, nyilvánvaló mégis, hogy a kistermelést, a magánszektort bátorító, arra is építő, az egyéni gazdálkodókkal szembeni türelmet képviselő, az erőszakot elvető és a törvényesség helyreállítását fő feladatként megjelölő szavakat nem kísérte Rákosiék osztatlan egyetértése. Hamarosan világossá vált ez az újságolvasó polgárok előtt is. A Szabad Nép július 12-én közölte Rákosi, majd Nagy Imre beszédét, amely a budapesti pártaktíván hangzott el. Rákosi részletesen utalt a június 27-28-i KV határozatra, kiemelve a pártvezetés hibáit, a kollektív vezetés helyreállításának, a pártdemokrácia növelésének, s a tömegkapcsolatok jobbításának szükségességét. A gazdasági intézkedési tervet Nagy Imre már ismertette az Országgyűlésen, s szavaival hangsúlyozta Rákosi - "természetesen mindenben egyetértettünk", mint a párt irányvonalával. "Az alkotó munka hevében" követtünk el hibákat - folytatta -, majd rámutatott, hogy a vezetés hibát követett el, amikor a KV határozatát nem ismertette, s így sokakban az a hit alakult ki, hogy a Nagy Imre által előadott kormányprogram nem alapul párthatározaton. Ez már rejtett szavakkal az ellentámadás jelzése volt, miként az is, hogy Rákosi kirohanást intézett az "ellenségek" ellen, akik Nagy Imre beszéde után - úgymond - "híresztelni kezdték": nem szükséges már a munkafegyelem, nem kell betartani a normákat... A fegyelmezetlenségek ellen - fenyegetett Rákosi - fel fogunk lépni. "Óvott" is a túlcsigázott reményektől: a változás eredményességéhez idő kell... Nem más volt ez, mint alig leplezett distinkció Nagy Imre vonalától, s jelzése annak: "elvtársak, azért mi is itt vagyunk". Folytatódott ez azzal, hogy Rákosi kijelentette: amikor segítjük az egyéni gazdákat, nem változik fő vonalunk, a téesz-t még jobban segítjük. Ki kell mondani - hangsúlyozta - "világosan és 9. A beszéd: SzN 1953. júl. 5.