Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

I. szekció: Paraszti radikalizmus a 19-20. század fordulóján

mumot (200 Ft) összevetjük a panaszokban szereplő átlagos évi jövedelemmel (150 Ft), csak a számok tükrében valóban a munkabér tűnik felelősnek az agrármunkásság nyomoráért. Problematikusnak kell tekintenünk azonban a mezőgazdasági munkából szármató jövedelemnek tulajdonított funkciót, mely időszaki jellegéből adódóan a munkás és családja anyagi karbantartását csak szezonálisan vállalhatta. Ez az évenként újraalkudott bér - a kereslet-kínálat belső arányai szerint mozogva - nagyjából az Európában szokásos díjak körül állapodott meg. A hiba abban volt, hogy a nyári munkák után j áró fizetések közgazdasági ható terén túleső időszakoknak már nem volt munkafedezete. Ennek a helyzetnek természetesen nem a munkások voltak az okai, hanem a sajátságos alföldi közgazdasági viszonyok, ezt viszont a részesaratók és napszámosok tömege nem akceptálhatta. Nem lehetett tőlük elvárni, hogy helyzetük tüneti kezelése - magasabb munkabér követelése helyett a földbirtok polgári értelmű megváltoztatására tegyenek javaslatot. Egyszerűen nem érthették meg, hogy a gazda tényleg nem fizethetett több munkabért, mert a polgári állam szükségleteihez igazodó közteherviselés nem számolt a földhasználat rendiés jellegű maradványaival (robot, szakmánymunka). Ehhez járult, hogy a nyomott gazdasági helyzet következtében elszegényedett a birtokos gazdák egész sora, s ezzel a különböző társadalmi rétegek harcában eltérő értelmezést kapott a nyomor, a leszakadó szociális helyzet. Furcsa mód a nyomor gazdasági körülményekre szűkítése, a konkrét anyagi helyzettel való azonosítása erősebben jelentkezett a kisbirtokosoknál, mint a munkásoknál. Előbbiek ugyanis kénytelenek voltak j övedelemszerkezetük radikális átalakulását - ti., hogy birtokukból származó bevételeik pusztán kiegészítések más birtokán végzett napszámos tevékenységük díjazásához képest - a független életmódot lehetővé tevő birtoknagyság elérésével kompenzálni. Az agrárszocializmus egyik nagy paradoxona, hogy a lényegi vonásának feltüntetett földosztási program a nehéz helyzetbe került birtokos parasztok törekvéseit jellemezte, s nem a fóldtelen munkásokét. Egészen más színben tűnt fel a nyomor ott, ahol a földcentrikus mentalitás, az a jobbágyvilágból hozott szemlélet, hogy a minél nagyobb föld egyoldalú szemtermelés mellett, kevesebb munkával is jobb megélhetést biztosít, összemérhető és kiegyenlítő irányba módosítható mennyiségek kérdésévé redukálta a deklasszált társadalmi helyzetet. Szentesen éppen azért nem volt véres erőszaknak nyoma, mert a társadalmi szerkezet vékonyabb szeletét képező törpe- és kisbirtokosok földéhségükből fakadó elégedetlenségüket egyéb munkákkal, s a föld-