Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

I. szekció: Paraszti radikalizmus a 19-20. század fordulóján

Ugyanez a szempont a területre kivetítve más arányokat tükrözött: az összes terület 45%-a tartozott tulajdoni és 10%-a családi haszonélvezeti birtokok közé. Tehát a beleszületés, ill. házasság által keletkezett tulajdonosi haszonélvezeti vezetésű gazdaságok (82%) 1895-re tipikusan mutatták a reálosztásos örökösödési rendszer birtokviszonyokat érintő konzekvenciáit: a megművelt területek 55%-át hasznosították tulajdonosi kezelésben, míg 36%-nyi földet haszonbérletben, illetve vegyes módon műveltettek meg. A bérlet formájában a mezőgazdaságba történő tőkebeáramlást jelentősnek mondhatjuk, ami persze elsősorban a közép- és nagybirtok műveltetési sajátossága volt. A földet kereskedelmi portékának tekintő bérleti gazdálkodás a kisbirtokokon már csak méreteinél fogva sem lehetett jelentős. Korlátozta a tőkeszerzés modernebb formáit a kenyeret úgy-ahogy biztosító ősi termelési módszerek iránti kultusz, az a paraszti mentalitás, mely a munkaráfordítással nem törődve a „biztos megélhetés" stratégiájából szemlélte az év végi nyereséget. Ha pénzénél volt, vagy kicsivel többet inkasszálhatott az induló állapothoz képest, elégedettség töltötte el. Nem törekedett tőkés értelemben vett rentabilitásra, nem kockáztatta a rögökből kihozható ismert teljesítményt az új kultúrák meghonosításával. A parasztok - Veres Péter szerint - féltek, hogy „az urak vízre viszik őket és szomjan hozzák vissza".

6 A törvény előtti egyenlőséggel összefüggő, most már valóban korlátlan polgári ingatlanforgalom adta az első lökést a szentesi földtelenek szaporodásának. A mezei munkásság két nagy csoportja, a gazdasági cselédek és részes művelők az egykori zsellérek és úrbéres gazdák cselédeinek utódai, akik jórészt '48 után váltak a mezei munkásosztály tagjaivá, mivel a közlegelő felosztása egyetlen kenyérkereseti lehetőségüktől, a jószágtartástól ütötte el őket. Ugyanakkor szaporította a mezőgazdasági munkásság számát az is, hogy a tőkés földhasználat következtében felkúszott ingatlan- és gabonaárak szinte minden „új gazdát" gabonatermelésre ösztökéltek. Részben ezzel magyarázható a részes földművelők és kubikos-napszámosok gyarapodása. A jobbágyfelszabadítás egyik társadalmi következménye volt, hogy megcsappant a földműveléssel járó munkaalkalmak lehetősége. Sőt, az alföldi parasztember elvesztette azokat a lehetőségeket is, melyek jobbágy korában rendelkezésére álltak, ti. az úrbéri szerződések értelmében haszonvételnek számító urasági nád-, legelő- és erdőrészesedést. Ezek a mellékes munkaalkalmak azonban a negyedtelkesek és a zsellérek esetében sokszor több jövedelmet biztosítottak, mint maga a földbir6 Veres Péter 1986. 12.