Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

V. szekció: Küzdelem a privilegizált helyzetért, annak megőrzéséért

II. Ferdinánd 1622. és 1625. évi kiváltságlevelére hivatkozik. A kincstár bevételeinek növelése, a végvári katonák fizetésének biztosítása érdekében pedig az 1646-47. évi országgyűlés elrendelte az e tárgyban adott kiváltságokra való tekintet nélkül a rendes harmincadon felül kötelező fémarmincad fizetését. A saját bíráskodási jog is lényeges átalakuláson ment át a középkor óta. A XIV-XV. században a magyarországi társadalomba még nem egészen beüleszkedett közösség belső autonómiáját, valamint a király által igényelt katonai erőt irányító kapitányok hatalmának erősítését szolgálta. A XVII. században viszont már a magyar társadalom szerves részét képező, a koronabirtokként kezelt mezővárosban és a hozzá tartozó falvakban élő, sokféle eredetű - közte magánfoldesúri jobbágyságból szökött - lakosság védelmét szolgálta a rendiség területi szervezetének, a vármegyének a törekvései ellen. Ezek a törekvések nem utolsó sorban a Jászság területén élő volt magánföldesúri jobbágyok visszaszerzésére, a szabadalmas közösségek vármegyei joghatóság alá kényszerítésére, valamint a megyei adóztatás bevezetésére irányultak. A vármegyei nemességnek ezek a törekvései azonban már ellentétesek voltak a korona gazdasági és politikai érdekeivel, az motiválhatta tehát a kiváltságok készséges megújítását az irányítás központi szerveiben. Lehet-e a XVII. századi török levelekből a témánkat érintő következtetést levonni? A kiváltságok vonatkozásában nem, hiszen az oszmán uralom nem ismerte el a „régi szent királyok" által adományozottakat. A török levelek tartalmi változatossága az, ami az első pillanatban feltűnik. A száznál több levél 21 kérdéskört érint, kezdve attól, hogy kelle pasztormát adniuk a tolvajok megölésének, vagy a templom felújításának engedélyezéséig. Ebből az is kiderül, hogy a hódoltságban az élet igen „bonyolult" volt, sok mindenhez kellett engedély, sok minden ellen védelem, de voltak típus engedélyek és típus tiltások, amelyek a többihez képest sokszoros gyakorisággal fordultak elő. Ezek részben az egyes esetek gyakoriságát, részben pedig a török igazgatás működését mutatják be. Az alábbiakban a török levelekben leggyakrabban előforduló ügy lefolyását mutatom be. 1637 októberében a szolnoki szandzsákbég kérdésére a budai pasa a szultán nevében engedélyezte aj ászságiaknak („Jászberény városa és más azon vidéken levő falvak"), hogy - ha a nádortól engedélyük van - elfoghassák és megölhessék a rablókat. 1638 februárjában a hatvani bég adott e tárgyban további engedélyt, amelyet néhány nap múlva a hatvani kádi ki is hirdetett. Időközben azonban új pasát neveztek ki Budára, aki egy újabb levélben utasította - ezúttal - az egri pasát, hogy az is állítson ki a herényieknek engedélyt a rablók megölésére. Az egri pasa nem volt rest és feljebbvalója parancsának