Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

V. szekció: Küzdelem a privilegizált helyzetért, annak megőrzéséért

Jóllehet, az 1848-as áprilisi törvények, majd később az 1853. évi úrbéri pátens intézkedett országosan az úrbériség felszámolásáról, már a XIX. század első felében megkezdődött a földesúr és jobbágy közti birtokviszonyok végleges rendezése, az öröktulajdonú paraszti birtokrendszerkialakítása. Gyomán például az 1820-as évek elején, Szentesen 1830-ban került sor a tagosításra és kimérésre.

13 Ekkor, véglegesen és határozottan elkülönültek egymástól a földesúri földbirtok (uradalmi földek) a volt jobbágy, paraszti birtokoktól. Az említett cenzuális mezővárosok bizonyos előnyöket valamennyien élveztek, található közöttük néhány, amely kifejezetten privilegizált (kiváltságos), „szabadalmas" helységnek mondható. Ilyen szabadalmas mezővárosok voltak a „Három város" tagjai, közülük Cegléd a XVIIIXIX. században elvesztette kiváltságai jelentős részét. Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd mezővárosok állapota közel azonosnak tekinthető a XVI-XVII. században. Kecskemét és Nagykőrös több földesúri família tulajdonát képezte, Cegléd viszont 1368-tól egy testületi földesúr, a Clarissa apácarend birtokához tartozott. A török hódoltság korában a Három város továbbra is megőrizte viszonylagos önállóságát, kiépült a mezővárosi autonómia, amelynek szilárd fundamentumát alkotta a tágas belső és pusztai határon folyó gazdálkodás, jószágtartás és az ahhoz kapcsolódó kereskedelem, az ebből meggazdagodott jelentős parasztpolgári társadalmi réteg, úgyszintén a protestáns, református vallási kohézió. A Három városban nem, vagy csak töredékesen maradt fenn a jobbágyság intézménye, a jobbágytelekrendszer (Nagykőrösön ennek emléke a XVII. században a „ház" és a hozzá tartozó „ház után való rét"). Ki-ki szabadon foghatott fel földet a határban, majd később a mezővárosi magisztrátus jóvoltából kaphatott „város adománya" földeket, amelyeken szabadon, mezővárosi cívisként gazdálkodhatott. A XVII. század végén munkáját kezdő, majd a Rákóczi-szabadságharc után munkáját befejező Neoaquistica Comissio kérdésessé tette a Három város kiváltságos helyzetét is. Egyértelművé vált az, hogy földesúri helységek, földesúr rendelkezik felettük, s nem csak a mezővárosi polgárok, de maga a communitás is jobbágy jogú lévén, nem rendelkezhet tulajdonnal, örökjogú földbirtokkal, sújtja az incapacitas. A földesúri családok lépéseket tettek annak érdekében, hogy ténylegesen birtokba vegyék tulajdonukat, majorságot alakítsanak ki a mezővárosokban. Ez a törekvésük kudarcot vallott Kecske13 Vö. Nóvák László: Gyoma településnéprajzi viszonyai és hagyományos paraszti gazdálkodása. In: Gyomai tanulmányok (szerk. Szabó Ferenc). Gyoma, 1977.505-574.; Sima Lázló: i. m.