Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

I. szekció: Paraszti radikalizmus a 19-20. század fordulóján

(benne a tanyaépítés) lehetőségét biztosító vásárlás volt a jobbágyfelszabadítás óta táplált vágyak „felső foka". Az állami vagy magánerőből történő, s a déli ritkábban lakott vidékekre szervezett telepítés keretében való földszerzés tekinthető a következő fokozatnak, ami még mindig az önálló gazda-minőséget ígérte. Az otthonváltoztatás nélküli legszerényebb felemelkedési formát az olcsó kisbérletek jelentették, a bérmunkára kényszerülés részbeni fennmaradásával. A szociáldemokrata párt számára ezek a nagyon mélyen óhajtott megoldások elfogadhatatlanok, sőt: elítélendők voltak. A „vonzás-taszítás" elválaszthatatlan együttesében ez maradt az állandó és fő taszító tényező. A tömegerő és a nemzetközi kapcsolatok szempontjából az MSZDP-nél összehasonlíthatatlanul gyengébb Várkonyi- és Mezőfipártok a kérdést a földmunkásságot megértő-támogató tartalommal közelítették meg. A szociális feszültségek enyhítését célozva maguk a mezővárosok, községek, egyes birtokosok is adtak földet kisbérletekbe. A parcellázások során töredékekjutottak csak szegényparaszti kézre. Az állami telepítések aránya igen szerény maradt, a Viharsarokból - bár többezer család jelentkezett pl. Krassó-Szörény, Hunyad vagy Temes megyébe - mindössze pár száz család jutott el, mostoha körülmények közé, iszonyú adósságokat a nyakába véve. A tradicionális paraszti politizálás és a szervezett szocialista mozgalom találkozásának a következményei végső mérlegelésben még akkor is előrelépést hoztak, ha a több vonatkozásban megmutatkozó - egyoldalú vagy kölcsönös - értetlenség, idegenkedés, szembenálló végcél visszafogó ereje folyamatosan megmaradt. A rétegérdekei szerint is, de életmódja és lakóhelye alapján is tagolódott viharsarki parasztság erős korábbi érdekfelismerő és érdekérvényesítő törekvéseibe a politizálás addig nem ismert szempontjai és a polgári világra jellemző módszerei kerültek be. A szocialista szervezkedésben erősebben megérintett agrárszegénység, majd a századfordulótól a kisipari munkásság, a kézműiparosság és más elemek szociáldemokrata tömörülése, a szakszervezkedés megindulása (szakegyletek), az ipari és mezőgazdasági tömeges bérharcok megjelenése ezen a vidéken is egy összetettebb politikai struktúra bizonyítéka, E struktúra fő elemei között a polgári jogok kiterjedtebb távolról sem teljes - érvényesülését, továbbá a lakosság nagy tömegei számára elérhető politikai véleménykifejezés, a szociális érdekartikuláció kezdeti lehetőségeit értékelhetjük leginkább. Igen lényeges továbbá az is, hogy az agrárszegénység körében kezdődött, s az országos politika számára is jelzőtűz szerepet betöltő szervezkedés erőteljesen kényszerítette önmaga helyének meghatározására és az összefogásra, az útkeresésre a birtokos parasztság tudatosabb elemeit, csoportjait.