Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

IV. szekció: Paraszti önigazgatás, önszerveződés, egyesülés

tóbb fondok a község, ill. a járások főszolgabíróinak iratai. Mivel 1869ig Tót-Bánhegyes a battonyai járáshoz tartozott, 1870-től pedig a mezőkovácsházi járáshoz, így ezek főszolgabírói hivatalának és szolgabírójának iratai igen fontosak. A jelenlegi feltárás stádiumában éppen ez utóbbi három fond átvizsgálása van folyamatban. Az 1895-ös mezőgazdasági statisztika, valamint a dualizmus korában több alkalommal megjelentetett Magyarország földbirtokosai címet viselő kötetek jól segítenek a birtokmegoszlás megrajzolásában. Ezt támogatják a Csanádvármegyei Gazdasági Egyesület iratai is, bár az 1893-as, 1895-ös, 1913-as, földbirtokosokat összegyűjtő statisztikák csak a 100 holdon felüli birtokokat veszik számításba. A birtokok 72%a pedig ennél kisebb kategóriák létét mutatja. Fenntartásaink pedig növekednek, amikor az 1893-as és 1895-ös 100 holdas és ezen felüli birtokokat hasonlítanánk össze. Ugyanis a legkisebb mértékben találunk csak egyezést. Azt pedig nehéz hihetővé tenni, hogy 2 év leforgása alatt a birtokosok 98%-ban kicserélődjenek... Csanád megye területén Bánhegyes kincstári kamarai pusztán már a XVIII. sz. folyamán megjelennek az örmény származású (Basch, Lukács, Vertán, JakabfTy) nagybérlők, marhákkal gazdálkodó családok. Kisebb bérletekre csak az 1830-as évekbe osztják a pusztát. Ekkor jelennek meg a nagylaki zsellérek, tótkomlósi és csabai gazdák mint bérlők, akik a kamarával szerződésben állva állattenyésztésen és gabonatermesztésen kívül kötelező nagyságrendben dohányt is termeltek. Ezek a bérlők már előrevetítik a majdan kialakuló község nemzetiségi jellegét is. Ugyanis a telepítés (1841) idején a 199 szlovák családdal 99 magyar család van a községben. Túlnyomó többséggel tehát szlovák családokról van szó. Ez adja a telepítvényes jellege mellett a község másik jellemző vonását. A község mint telepítvényes kamarai község 1841-ben alakul tehát. Végleges engedélyt a további fennmaradásra 1856-ban kapnak a császártól. 100 bérlő család települt le és 21 kisholdtól (1100 négyszögöles) 10 kisholdig terjedő földet kapott haszonbérbe 105 forintért. Az ún. „numerus" 20 hold szántóból és 1 hold belsőségből állt. 1875-ben ezeket a kincstár örök áron eladta az addigi bérlőknek. Már ekkor voltak olyan lakosok, akik nem tudták a bérelt földet megvenni. így mások, amennyiben anyagilag bírták, több „numerust" is megvehettek Az örökváltság okozta stressz igen komoly polarizálódást eredményezett. A község mintegy 1/3-a nem tudta korábbi bérleti tartozását s az örökváltsági terheket törleszteni, így elvagyontalanodott, házas zsellér szintjére jutott. Mások (mintegy 40%) egy numerusos (21 holdas) kisgazdák, a fennmaradó 25%-ból erős, 60-80 holdas kisgazdák lettek. A mintegy 5%-