Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

III. szekció: Paraszti terhek - Paraszti ellenállás és érdekképviseletek 1945 után

HUDI JÓZSEF Kollektivizálás és paraszti ellenállás Veszprém megyében (1957-1960) A hivatalos történetírás az 1956-os forradalom leverése után újjászer­veződő neosztálinista politikai rendszer gazdaságpolitikáját mindenkor igyekezett jó színben feltüntetni. A parasztpolitikáról szólva elsősorban azzal érvelt, hogy a kormány - természetesen a kommunista párt kezdeményezésére - megszüntette a korábbi évek törvénytelenségeit, eltörölte a beszolgáltatási rendszert, bevezette az állami felvásárlást, s orvosolta a paraszti panaszokat. Új intézkedéseivel megteremtette a mezőgazdasági termelés biztonságát, s megnyerte a parasztság bizal­mát. E bizalom - ha létezett egyáltalán - nem tartott sokáig, mert az MSZMP KB 1957 második felében meghirdette agrártéziseit, melyek­ben nyíltan kimondta: egyetemes népi érdek, hogy „mezőgazdaságunk fokozatosan korszerű, szocialista nagyüzemi mezőgazdasággá alakuljon át". S ennek egyetlen módja a szövetkezés. 1 A bolsevik típusú mezőgazdasági kollektivizálás gyakorlati megvaló­sítása során két alternatíva közül kellett választani: a gazdasági racionalitás érvei amellett szóltak, hogy a szervezést fokozatosan, a pénzügyi-technikai feltételek megteremtése után, vagy azzal egyidejű­leg kell lefolytatni. A politikacsinálók azonban úgy vélték, a sorrendet fel lehet cserélni: a tervszerűség jegyében első helyen a szövetkezetek megszervezése áll, a működőképesség megteremtése már későbbi fela­dat. A társadalmi formák gazdasági meghatározottságát hirdető, de a politikai szféra primátusára épülő szocialista rendszer vezetői a gyors sikerrel kecsegtető második alternatíva mellett döntöttek. A fő mozza­natok a „népi demokrácia" történetéből ismertek: az MSZMP KB 1958 áprilisában lépéseket tett a helyi pártszervek megerősítésére, a nagy feladat végrehajtására történő felkészítésére. Decemberben határozat­1 Balogh Sándor-Jakab Sándor (szerk.): A magyar népi demokrácia története 1948-1962. Bp., 1978. 342-345.

Next

/
Oldalképek
Tartalom