Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

I. szekció: Paraszti radikalizmus a 19-20. század fordulóján

forradalmi változást eredményezett a látószögben. Hiszen a szokványos gyakorlat az szokott lenni, hogy a mozgalmak szellemi-eszmei karakterét a háttérből instruáló szocialista politikusok szándékaiból és elképzeléseiből konstruálják meg. Vagy: a mozgalmak kirobbanásának indítékait - a már említett szocialista-szociáldemokrata ösztönzés mellett - az ún. objektív gazdasági-társadalmi (és csak elvétve a politikai)

5 külső létfeltételek determináló hatásából eredeztetik. Unalomig ismert eljárása ez a kérdéssel hivatásszerűen foglalkozó szakembereknek, amikor ti. kimerítően ecsetelik a földbirtokmegoszlás alföldi-viharsarki kirívó aránytalanságait, a nyomasztó munkapiaci állapotokat, a túlnépesedést, a vidék aluliparosodottságát vagy a kedvezőtlen bérviszonyokat stb. Nemrégiben például olyan, a Békés megyei agrárproletár mozgalmak közismert szakértőjétől származó monográfia látott napvilágot, amely a Viharsarok és néhány délvidéki megye, mint állítólag egységes régió gazdaság- és társadalomszerkezeti viszonyait egészében úgy tekinti, mint amelyekből automatikusan következtek a kilencvenes évek radikális tömegmozgalmai.

6 Az ilyen fokig determinista, egyszersmind óhatatlanul ökonomista szemléletmód esetében elegendő kimutatni a rossz életviszonyok tényeit, a proletárok vagy proletársorba lesüllyedők nagy számát, hogy nyomban megértsük a „forradalmi" politikai tudat jelentkezését, vagy szerényebben fogalmazva azt, hogy a közösségi viselkedésben jelentős eltolódás történik a deferentiából a tiltakozás irányába. Ez a fajta szemléletmód abból az egyszerű hipotézisből indul ki, hogy a társadalmi status quo és a politikai erőviszonyok elfogadása vagy azok harcias megkérdőjelezése pusztán azon áll vagy bukik, hogy az emberek éheznek vagy jóllakottak, mivel minél szegényebbek és kiszolgáltatottabbak, annál nagyobb bennük a lázadás potenciálja. Ez a felfogás, kell-e bizonygatni, teljesen tarthatatlan. Térjünk vissza eredeti témánkhoz. Nem vitás: az 1890-es évtized folyamán hol itt, hol ott fellángoló, ám hamar el is hamvadó mozgalmi tüzek először is szokatlanságukkal hívják fel magukra a figyelmet; szokatlanok, mert megtörik a parasztmozgalmak hiányának több évtizedes nyugalmát. A feszültségek hirtelen kisülése itt és ott éppen ebben az évtizedben aligha magyarázható a kétségtelenül fennálló külső 6 Szabó Ferenc a kevesek egyike, aki jelentősnek ítéli a mozgalmak résztvevőinek saját politikai kultúráját, a folyamatos érdekvédelmi aktivitást, mindennek a folytonosságát. Ezeket ő a kilencvenes évek mozgalmainak fontos forrásaként említi. Szabó Ferenc: A viharsarki agrárszocialista mozgalom előzményei. In: uő., szerk.: Agrárszocializmus Magyarországon. Békéscsaba-Orosháza, 1986. 65-75. 6 Virágh Ferenc: A dél-alföldi radikális szegényparaszt-küzdelmek gazdaságitársadalmi háttere a századfordulón. Békéscsaba, 1988.