Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

V. A DEMOGRÁFIAI KUTATÁSOK FŐBB FORRÁSAIRÓL

ségesek, a népmozgalom legfontosabb adatait tartalmazó KSH kiadványokat is eredményesen használhatja. A Központi Statisztikai Hivatal 1980-ig 7 kötetben adta közre A népmozgalom főbb adatai községenként 1828-1900 c. sorozatát, amelyben a városok, községek felekezeti bontású adatait tették közzé. Az állami anyakönyvezés időszakából ugyancsak a KSH kiadásában jelent meg A népmozgalom főbb adatai községenként 1901-1968. c. összeállítás, amely az élveszületés, halálozás és a természetes szaporodás községsoros adatait teszi hozzáférhetővé. Az 1895. október 1-én hatálybalépett 1894. évi XXXIII. tc. az állami anyakönyvekről, egységes állami nyilvántartást rendelt el a születések, házasságkötések, halálesetek egyházi regisztrálása helyett. Az állami anyakönyvek egységes vezetése, állandó adataik a kutató számára jóval kisebb gondot jelentenek, mint a felekezeti anyakönyvek, így az ezekkel kapcsolatos problémák ismertetését a jelen esetben mellőznünk kell. Miután az állami anyakönyvezés bevezetésével majdnem egyidőben rendszeresen ismétlődő népszámlálások készültek, csak kimondottan mikrofelmérések esetén szükséges e forrásokból adatokat kigyűjteni és statisztikai módszerekkel feldolgozni. A nem demográfiai célú kutatásokat lényegesen megkönnyíti az állami anyakönyvekhez az anyakönyvi hivatalban készített korabeli névmutató. (1982-ig minden állami anyakönyv 2 példányban készült, a másodpéldányokat a területileg illetékes állami levéltárak őrzik. A kutatási lehetőség a megfelelő engedély beszerzése után a levéltárakban is megvan.) Az egyházi anyakönyvek adatait csaknem valamennyi helytörténeti munka előszeretettel használja. Sok esetben megfeledkeznek azonban az adatokat kigyújtó szerzők arról, hogy e források adatai is csak körültekintő forráskritikával használhatók, hiszen a születések, házasságkötések, a halálozás regisztrálása nem statisztikai célú adatfelvételként készült. Elég itt utalnunk arra, hogy a halotti anyakönyvek XVIII. századi hiányosságai milyen torz képet eredményeznek a népesség természetes szaporodásának kiszámításakor. A XVIII. század második felétől rendszeressé váló magyarországi egyházi anyakönyvezés az anyakönyvek alaki és tartalmi jellemzőit illetően meglehetősen tarka képet mutat. Az egyes anyakönyvi kötetek mérete a félívtől a nyolcadrét ívig változhat. Az