Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

V. A DEMOGRÁFIAI KUTATÁSOK FŐBB FORRÁSAIRÓL

animarum), mely hol az egyházlátogatási jegyzőkönyv függelékeként kapott helyet, hol attól függetlenül készült;

10 c./ és a XVIII. század végén indult, majd a XIX. század elejétől rendszeresen népesség-adatokat is közlő, az egyház magasabb szervezeti egységei (püspökségek, kerületek) által készített egyházi névtárak (schematismusok).

11 A megyék és városok a népességstruktúrára vonatkozóan önálló forrástípusokat általában nem hoztak létre. Szerepük elsősorban abban állt, hogy -különösen a XVIII. század hetevenes évei előtti időszakban- az államilag előírt, az igényeket azonban pontosan ritkán megfogalmazó összeírási kívánságokat helyi szempontok szerint, jól-rosszul konkretizálták illetve az évente rendszeresen elvárt népösszeírási munkálatokat egy-egy, törvényhatósági szinten meghatározott évben végrehajtották. (A közbeeső évek adatait vagy a fenti összeírások felhasználásával kompilálták, vagy egyáltalán nem küldték fel a Helytartótanácsnak.) Az uradalmak által előállított speciális forrás volt az urbári12 um

. E forrástípus, melynek eredete a középkorba nyúlik vissza, elsősorban jogi és gazdasági célokból jött létre, de -különösen a Mária Terézia féle úrbérrendezés előtti időszakban- gyakran demográfiai adatokat is tartalmazott. A forrás pontosságától és részletességétől függően esetenként korlátozott mértékben használhatók demográfiai célra a földesúri adóösszeírások és dézsmajegyzékek is.

13 Magánkezdeményezésű források alatt lényegében a Magyarországon a XVII. század végén létrejött és egészen a XIX-XX. század for14 dulójáig divatozó leíró statisztikákat értjük. Ezek részben az előző három csoportba tartozó adatokra, tehát az állami, egyházi és megyei összeírásokra épültek -nem egy ízben egyedül őrizve meg azok egy-egy részeredményét-, részben szerzőik levelezések és utazások révén személyes adatgyűjtéseket folytattak, illetőleg becslések révén próbálták meg jól-rosszul a hiányzó adatok előállítását. Jelentős részük csak megyényi vagy még kisebb területtel foglalkozott - ezek többnyire kéziratos formában maradtak ránk. Száznál többre tehető az ország egészével illetve egy-egy országrésszel (szűkebb értélemben vett Magyarország, Erdély Temesi Bánság, Határőrvidék, Horvátország) foglalkozó művek száma. Ugyancsak jelentős a mennyisége azoknak a részben külföldön meg-