Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

IV. Az 1848–1918 közti falusi társadalom kutatásának forrásairól

HOZZÁSZÓLÁSOK A III. ÉS IV. SZEKCIÓÜLÉS ANYAGÁHOZ Horváth Tamás Módszertanilag tisztázásra váró, statisztikai és általában adatkezelési problémákat vet fel (keszthelyi inventáriumokat kutat Földes Istvánnal közösen), kapcsolódva Orosz Istvánhoz, Tóth Péterhez, Kaposi Zoltánhoz, Tilcsik Györgyhöz. Mive vonatkoznak az inventáriumok és egyéb összeírások? Háztartásra vagy egyénre? Tapasztalata a következő: ezek általában egyénre vonatkoznak. Teljes körű-e az egyénre vonatkozó összeírás? Nem teljes körű, mert nincsen benne minden tárgy. Mindezek a történeti statisztika módszertanában óriási problémát vetnek föl. Az említett iratok nem homogének. Tömeges méretekben, korrekten csak úgy dolgozhatók fel, ha standardizáljuk ezeket. Tehát a feldolgozásnál vagy hangsúlyozzuk, hogy egy-egy családra, egyénre vonatkoznak az adatok - ebben az esetben általában az a vád, hogy egyedi, véletlenszerű esetről van szó - vagy eleget teszünk a homogenitási követelményeknek. Horváth Tamás következő problémája a reprezentativitás. Egy adott időszakban kiválasztunk "n" darab összeírást és megvizsgáljuk, hogyan viszonyul a korszak és régió népességéhez, társadalmához. Megállapítja, hogy a társadalom modern rétegei (gazdag felső, vállalkozói-iparos- kereskedő, valamint a szegény nincstelen réteg) fölül vannak reprezentálva (pl. Keszthely mezőváros esetében). A hagyományos rétegek kevésbé vannak jelen, tehát a minták nem reprezentatívak, mégha tömegszerűen kezeljük is őket. Azért sem vethető fel hagyományos értelemben a reprezentativitási kritérium, mert az ő módszerük (Horváth-Földes) olyan, hogy földolgoznak minden vonatkozó forrást, amely Keszthely esetében fellelhető. Azt meg lehet vizsgálni, mennyire tükrözi ez a korabeli keszthelyi társadalmat, de mintát nem lehet kiválasztani. Az a történelem során választódott ki és maradt az utókorra. Nem minden társadalmi réteg hagyott magáról azonos valószínűséggel dokumentumokat. Egyik réteg többet hagyott, a másik kevesebbet. A reprezentativitási követelmény nem vethető fel itt úgy, mint egy szociológiai felmérésben. Horváth Tamás megállapítja, hogy az inventáriumok jól használhatók kis tájakban végbement időbeni változások vizsgálatánál. Természetesen tudomásul és figyelembe kell venni, hogy a modern rétegek túl vannak reprezentálva. Jároli József Három megjegyzése van az egyházi forásokkal kapcsolatban. Az egyházi források nagyon komplexek. Megemlít egy olyan kutatási területet, amellyel eddig'-tudomása szerint- még nem foglalkoztak. Ez pedig az egyházi vezetők és a községek kapcsolata. Többé-kevésbé ismert az egyházak gazdaságszervező, ill. büntetőjog területén megmutatkozó szerepe. De az, hogy az egyházi vezetés hogyan tudta a társadalom, pontosabban mikrotársadalom életét (szokásokat, ünnepeket, szokások tiltását, javaslását, jámbor társulatok, oltármesterségek létrehozását stb.) befolyásolni, kevéssé ismert. Példának hozza a-két gyulai (magyar és német) földész társulatot, amelynek tagsága bizonyos egyházi funkciók mellett sok más dologgal foglalkozott; így pl. pénzkölcsönzéssel. Másodikként fölhívja a figyelmet a katolikus plébániákon és református lelkészségeken található püspöki körlevelek szisztematikus anyagára. Ez az általában magyar nyelvű, heterogén össze-