Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)
III. AZ 1848 ELŐTTI FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAIRÓL
gyéhez vagy a Helytartótanácshoz kerültek az ügyek, de úgy tűnik, az említett "földesúri kapzsiság" inkább kivétel, mint jellemző. A 19. század első felében a strukturális tőkehiány miatt -amiről annyit panaszkodtak a reformkori politikusok- előtérbe került az árvapénztárak tőkeállománya is. Az 1832-36-os országgyűlés rendelkezései között a 6. törvénycikkely 6-9. §-a szabályozta a leltárkészítést, a tutori, gyámi kinevezéseket, s külön 8 hangsúlyozták a földesúri "odafigyelést" az egész folyamatra. Az a tény, hogy egyáltalán az országgyűlés elé került a kérdés, önmagában is mutathatja, hogy mennyire fontosak lettek a magyar gazdaság számára ezek a pénzforrások. Nem csekély pénzösszegek halmozódtak fel e pénztárakban; csak néhány példa szakirodalomból: a tatai-gesztesi uradalomhoz tartozó tóvárosi árvapénztárban 1840-ben 95.227 forint volt a betéti tőke, a Somogy megyei vrászlói uradalomban 10.000-15.000 forint között mozgott az 1848as forradalom előestéjén, míg a bólyi-sellyei uradalomban az 1830-40-es években 15.000-25.000 forint volt általában. 9 Az árvapénztárakból kölcsönt általában az kaphatott, aki a visszafizetés garanciáival rendelkezett, s az adott nagybirtok keretén belül élt, tehát jogilag a földesúr bíráskodása alá tartozott. Az úrbéres helyzet nem volt kritérium, a kölcsönt kérő egyaránt lehetett telkes jobbágy, zsellér, polgár, de akjr uradalmi alkalmazott is: tiszt, béres, cseléd, árendás, stb. De igénybe vehette az árvapénztár tőkeállományát a földesúr is: tudunk több olyan Somogy megyei uradalomról, ahol az uraság használta a tőkét. Azonban ez nem általános, a nagyobb földesurak hiteleiket többnyire nem innen szerezték be, s így az árvák pénze inkább a falu népének rendelkezésére állt. Mire használhatta a falu* népe a pénztárak készpénzállományát? A legfontosabb kölcsönszerzésre csábító okok feltehetőleg a következők voltak: az elemi csapások következtében jelentkező károk elhárítása; a nyomorúság átvészelése hosszadalmas betegségek esetén; a testvéri divísiók után az örökrészek kifizetése, építkezések; alkalomadtán beruházások, valamint megemlíthetjük még a reformkorban egyre szaporodó földvásárlásokat, illetve 1840 után: a megváltakozást.*° Valószínűleg nem lehet elhallgatni az újdonsült telkes gazdáknál a termelés beindításához szükséges
