Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

I. AZ 1848 ELŐTTI VÁROSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAKFORRÁSAIRÓL

kat egyaránt örökölték. Végül -a részletezés igénye nélkül- a forrástípusok közül utalnunk kell az executiós perek anyagára is. Az magától értetődik, hogy csak az olyanokról emlékeznek meg, amelyeknél bírósági eljárás segített a behajtásban. Forrásanyagát a tanácsi protocollumok, a végrehajtások jegyzőkönyvei és a csődtörvényszék iratai őrzik. A fenti forrástípusok a feldolgozás során a kritikai és módszertani problémák sokaságát vetik fel. Ezek közül most három -általánosabb vetületű- kérdésre kívánok utalni. Mindenekelőtt a pénzvagyon társadalmi méretű összegezése jelenti a gondot. Mégpedig azért, mert a hitelezést esetenként való bontásban a családok és a kölcsönadók tartották nyilván. A további bonyodalom abból származik, hogy helybeli polgároktól vidékiek is hiteleztek és fordítva: a városiak falusiaktól is vettek fel kölcsönt. Arról nem is szólva, hogy a hitelfelvétel egyénenként ugyanazon személytől is többször ismétlődhetett. Éppen ezért ma még a vonatkozó számítások csak tendencia-jellegűek lehetnek s az illusztrációs módszer alkalmazásának is helyet kell adni. Úgy tűnik, hogy a hitelélet pontos felmérésére társadalmi síkon és folyamatában a jövőben sem lesz sok esélye a történetírásnak. Ellenben egyes családoknál hosszabb távon is nyomon kísérhető. Hasonlóan kemény kérdésnek bizonyul a kamatozó tőke eredetének és felhalmozásának az ügye is. A családok gazdálkodási rendszerében ugyanis a termelés és jövedelemszerzés legkülönfélébb csatornáiból folytak össze a bevételek: az iparból nyert haszon, a mezőgazdasági termékekből befolyt pénzmennyiség, a bérlőktől szedett jövedelem, a malmok haszna és a kihelyezett tőke kamata esetenként egybeolvadt s ezeket lehetetlen egymástól elkülöníteni. Éppen ezért ezen a téren is elsősorban az általános tendenciák felmérésére kerülhet sor s az így kitapintható erővonalak illusztrációs -de természetesen nem tendenciózus jellegű- anyaggal való igazolása látszik célszerű eljárásnak. A harmadik módszertani kulcskérdés a magyar gazdaságtörténet általános és régóta vajúdó, de meg nem oldott tehertétele. Ez pedig a mértékrendszer, ezen belül a pénz fejlődéstörténete feldolgozatlansága. A pénz értékváltozása hosszabb távon minden történeti korszakra jellemző, de zuhanásszerű visszaesése és erőtel-